Koncert

Foals

Zene

A Sziget rekordhosszúságú fesztivál, hiszen ha a Budapest Parkban megrendezett afterpartit is hozzászámítjuk, akkor nyolc napig tartott az idei esemény. A bónusznapon három zenekart kapunk: elsőként a Slavest, melyben egy gitáros és egy dobos-énekes játszik – utóbbi állva püföli a hangszerét, irtózatos erővel, és ordít hozzá elképesztő intenzitással. Az angol punkduónak szeptemberben jelenik meg a második lemeze, el is hangzik róla jó pár dal, a közönség meg elégedetten vigyorog, amikor a hullafáradt kettős letámolyog a színpadról. A Slavesszel ellentétben a Crystal Fighters antiglobalista, ördögbotos hippiparádéja sokkal kevesebb izgalmat tartogat, és az ember tényleg csak találgatni tud, hogy ez a zenekar hogyan tudott korábban kétszer is telt házas koncertet adni a Sziget legnagyobb sátrában.

A Foals az elmúlt két évben kétszer is fellépett nálunk, most viszont mégis fontos pillanatban érkeznek hozzánk, ugyanis bő egy hét van hátra pályafutásuk eddigi talán legfontosabb állomásáig, hiszen az idei readingi, illetve leedsi óriásfesztiválon ők lesznek a főfellépők. A parkos koncert láttán semmi kétségünk afelől, hogy Yannis Philippakiséknál jelenleg nincs rátermettebb jelölt a feladatra a fiatal angol gitárzenekarok felhozatalából. Kevés együttes engedheti meg magának, hogy már a buli harmadik dalaként ellövi a legnagyobb slágerét (My Number), de a Foals szinte összes dala sláger, ráadásul mindegyik úgy van felépítve, hogy egy bombasztikus rész után egy még bombasztikusabb jön. A frontember a What Went Down című csúcsdal közben még a közönségben is megmártózik, a háromszámos ráadásblokkban pedig még tovább is tudják fokozni a hangulatot. Nem tudom, mikor léggitároztam ennyit utoljára, de egyvalami biztos: ha egyszer időhurokba kerülök, mint Bill Murray az Idétlen időkigben, akkor ezt a napot szeretném újra- meg újraélni.

Budapest Park, augusztus 17.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.