„Talán majd negyedszerre tényleg csinálnak egy igazán jó albumot”, írtuk tavalyelőtt a harmadik Foals-lemez, a Holy Fire kritikájában, és örömmel jelenthetjük, hogy fohászunk meghallgatásra talált. A félig görög Yannis Philippakis vezette oxfordi ötös persze eddig sem számított rossz zenekarnak, de valami tényleg hiányzott. Pedig az előző lemezen volt egy nagy sláger (a My Number), a tavalyi VOLT fesztiválon, illetve az idei Szigeten adott koncertjeik pedig azt is igazolták, hogy mennyire jók élőben, sőt még beszólásban is jeleskednek – pár napja épp a brit kormányt találták meg annak apropóján, hogy Tyler, The Creatort kitiltották a szigetországból. Szóval, már tényleg csak egy oda-vissza jó lemez hiányzott, a korábban is nagynevű producerekkel dolgozó zenekarnak pedig végül a szintén nem kis tekintélynek örvendő James Ford hozta el az üdvözülést.
A What Went Down, melynek számaiból három is befért a három héttel ezelőtti szigetes koncert repertoárjába, összeszedett, precíz munka; nincsenek kilengések rajta, legfeljebb kisebb szusszanások, de azok során sem lankad a hallgató figyelme. Érdekesség, hogy az albumnyitó dal a Szigeten a záró szám volt – nos, szerencsére mindkét funkciónak megfelel, és akkora zúzás van benne, hogy simán az év dala lehet. Egyértelműen ez a lemez húzótétele, és noha ennyire aztán egy dalban sem lépnek rá a torzítóra, azért a Holy Fire langyosabb rockdiszkójáig sem jutnak el. Van itt ellenben visszautalás az afrobeates kezdetekre (Birch Tree; Night Swimmers), Joy Division-ös basszussal megküldött poszt-punk (Snake Oil), korrekt ballada (London Thunder) és a végén a monumentális
A Knife In The Ocean. De a többi szám is teljesen rendben van, így nem nagyon nehéz egyetérteni azzal a readingi főszervezővel, aki a napokban azt mondta, hogy a Foals rövidesen már headlinerként fog fellépni a legnagyobb fesztiválokon is.
Warner, 2015
