Jörg Buttgereit német rendezõ - aki Blutige Exzesse im Führerbunker címû nazisplotationjében színészileg megformált egy "válogatott testrészekbõl összefércelt árja tenyészbikát" - 1987-es Nekromantikjában Robert, a hullaeltüntetõ cég alkalmazottja hazalop egy holttestet, és barátnõjével hármasban élnek boldogan. De Betty lelép a hullával, Robert pedig kivégzi magát. A Nekromantik 2 képsorain már Monikát látjuk, aki kiássa Robert testét, és viharos érzelmi fordulatok után lefejezett szerelme nyakára helyezi a rothadó corpus fejét. Az így kapott élõhalott szeretõvel való aktus során méhében gyermek fogan. Az elõbbiek alapján kevesen haboznánk a két mûalkotást mint értelmetlen, elmebeteg trashfilmet félredobni, vagy éppen undorodva röhögni rajtuk. De Nemes Z. Márió azt mondja, ennél többrõl van szó: Buttgereit nem kevesebbet tesz, mint "a romantikus szerelmi és giccskultusz radikalizálásával egyszerre tárja fel a polgári érzékenység nekrofil esztétikáját és a klinikai tekintet embertelenségét. A holttest idegensége így egy olyan hisztérikus humanizmus alapjává válik, mely az ember és az emberi rekvizitumok iránti bonyolult szeretetet hirdeti." Remek tanulmánya végére ezt az olvasó még hajlamos is elhinni neki.
A fentiekbõl talán nyilvánvaló, hogy a tavaly indult filmmûvészeti folyóirat harmadik száma a pornó közhelyes és hatásvadász témáját nem éppen a könnyebbik végén ragadja meg. Még a kötelezõ körök is izgalmasak a "pornófilm realista esztétikájáról" és a homevideókról. A kísérleti és kisjátékfilm rovat (ami most fõleg Peter Tscherkassky munkásságára fókuszál) hiánypótló voltát már a lap indulásánál is üdvözöltem, és azóta a kritikák is kinõtték gyermekbetegségeiket. A képregény gyenge, a házipornós Palahniuk-novella erõs. A témája ellenére elsõsorban azért a vájt fülû olvasóknak ajánlható lap ráadásul valószínûtlenül jól néz ki - kár, hogy egy olvasás után lapjaira esik szét.
120 oldal, 690 Ft
*****
