A 2011-ben alakult Fran Palermo balkáni és spanyol hatásokkal játszó indie rockját eleinte utcai koncerteken próbálgatta. Aztán szép lassan a budapesti klubélet egyik üde színfoltja lett, noha korai minialbumai egy-két tényleg eltalált dalt leszámítva nem voltak túl emlékezetesek. A tavaly decemberben kiadott Sun In Splendour EP azonban már tényleg figyelemre méltó volt: ezen jó néhány újabb mintát emeltek be dalaikba mindenféle meleg éghajlatról, majd egészen különleges egységgé rendezték zenéjüket.
A debütlemez ezt az EP-t bővíti ki. A tagok átlagéletkorára utaló Requiem n°21-ban rögtön a pszichedelikus rock találkozik a westernnel, a második Engrossingban a tánczenével, később a Vengo pedig a garázsrockkal kacérkodik. De ez ismét csak a sztori egyik fele. A harmadik számmal kiérünk a tengerpartra, ahol sorban jönnek a hawaii strandzenéktől az afrorockig egy csomó mindent megidéző, fúvósokkal, kongákkal és hevenyészett gitárszólókkal feldobott témák. És bár néha kicsit háttérzene jellege lesz az egymásra következő lassabb számoknak, egy pillanatra sem csúszunk át kellemetlen, lakossági latinoskodásba. Lényegileg végig indie rock marad a Fran Palermo, csak sokkal színesebben, mint általában szokás. Kicsit olyan az egész, mintha az R-Go rejtői univerzumához vagy mondjuk a Gustave Tiger szecessziós punkjához hasonlóan egy sosemvolt pánmediterráneumban járnánk. És ami a legfontosabb: ez itt sem belemagyarázott koncepció. Azért tud igazán vonzó lenni a lemez, mert tényleg a számokból árad a meleg – és az érzés, hogy mi is ott vagyunk.
MamaZone, 2015
