Koncert

Frontvonalban

Johnny Marr

Zene

Előfordult, hogy a The Smiths gitárosának pályafutását Jimmy Page-éhez hasonlították, de az analógia egyre kevésbé állja meg a helyét. Hiszen a Led Zeppelin gitárosa a zenekar feloszlása után kevés értékelhető dolgot alkotott, Marr viszont a Smiths megszűnését követően menő együttesek tagja lett (The The, Electronic, Modest Mouse, The Cribs), hogy azután az ötvenes éveibe lépve kiváló szólóelőadóként mutatkozzon be. A gitározása több generációra volt óriási hatással: ha csak a briteket nézzük, olyan nevek merítettek tőle ihletet, mint John Squire (Stone Roses), Bernard Butler (Suede), Noel Gallagher (Oasis) vagy James Dean Bradfield (Manic Street Preachers), de említhetnénk magyar részről a HS7-es Ábrahám Zsoltot is. Marr továbbá énekelni is tud, bár ezt a képességét frontemberként nem igazán kamatoztatta a 2010-es éveket megelőzően. Első igazi szólóalbumát (The Messenger, 2013) 49 évesen adta ki, azóta pedig két újabb nagylemeze jelent meg – mind a három izgalmasra sikerült.

Marr 2010-ben már járt a Szigeten a Cribsszel, most végre az első magyarországi szólókoncertjére is sor került. Nincs semmi cicoma, csak egy nagy „Johnny Marr” feliratú molinó, plusz négy zenész a színpadon (rajta kívül egy dobos, egy basszusgitáros és egy billentyűs-gitáros, akik mind jóval fiatalabbak nála). Nyitásként a pár hónapja kiadott kislemez, a világvégét bulizással ünneplő Armatopia csendül fel, de másodiknak már a Smiths Bigmouth Strikes Again című számát kapjuk. Marr igyekszik nem kopírozni Morrissey stílusát, és meglepően jól énekli el a dalt. Az ezt követő Day in Day Outban merészkedik ki először a kifutóra, hogy lenyomjon egy szédületes gitárszólót, később pedig törökülésbe ereszkedik, majd a földön fekve szólózik. Szerencsére a forradalmi gitáreffekttel bíró How Soon Is Now sem marad ki, de két Electronic-szám is elhangzik. (Ez volt az a három lemezt megérő zenekar, amelyet Marr a 90-es években a New Order frontemberével, Bernard Sumnerrel alapított.)

A koncert talán legnagyobb meglepetése a Depeche Mode-féle I Feel You feldolgozása, majd jön a This Charming Man és a legnagyobb szólósláger, az Easy Money. Aztán egyszer csak Marr köszönetet mond az aznap a nagyszínpadon szintén fellépő Frank Carternek és a Foo Fightersnek, dühösen hozzátéve, hogy „és másnak kurvára nem!”. Majd lenyomja a There Is a Light That Never Goes Outot, és köszönés nélkül levonul a színpadról. Mindebből arra lehet következtetni, hogy az utána fellépő Twenty One Pilots lerövidíttette a Marr szettjét, a gitáros ugyanis más fesztiválokon jóval több dalt ad elő. Szóval a búcsú egy kicsit keserű, de remélhetőleg egy klubkoncerten majd sikerül mindent rendesen bepótolni.

Sziget, Dan Panaitescu Nagyszínpad, augusztus 13.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.