Opera

Vörös Szikla

Zene

Hát azért ez nem egy Turandot! - véleményezte a Pekingi Nemzeti Nagyszínház legelső budapesti vendégjátékát a szünetben egy tréfás kedvű szabadjegyes, tökéletesen helytállóan, felettébb érthető módon, s persze egyszersmind mélyen igazságtalanul. Merthogy a hasonlítás, a fogalmi közelítés kísérlete egyszerre nélkülözhetetlen és eredendően félreértésekkel terhes, dőre aktus, ha olyan, tőlünk pár civilizációval odébb termett művekkel és műfajokkal találkozunk, mint amilyen az úgynevezett "pekingi opera" és annak reprezentatív gyöngyszeme, a Vörös Szikla. Hiszen operának csupán alkalmasabb nevezet híján mondjuk a jingju (azaz a tying-tyü) műfaját, amely hangzásvilágában, szertartásosságában, de külső formájában és jószerint egész művészi koordinátarendszerét tekintve is igen távol esik mindattól, amit a nyugati világban opera alatt érteni szokás.

Ez a szakadék vált nyilvánvalóvá és egyúttal élményszerűvé a Han-dinasztia korának 3. századi végnapjait (másként: a Három királyság korának előjátékát) felvillantó mesés történeti mű előadásán. Méghozzá annak ellenére, hogy a jelenleg Európát járó, hozzánk Bécsből érkező és Prágába továbbutazó produkció láthatóan és hallhatóan meg kívánta könnyíteni a nyugati közönség befogadói munkáját. Az eleve látványos jelmezek mellé így mutatós díszletek is kerültek, az előadás kezdetét ismeretterjesztő referátum előzte meg (a Molnár Szabolcs informatív szövegére talán ha másodjára rátekintő Rudolf Péter felolvasásában), s legfőként: Zhu Shaoyu munkájának eredményeképpen több helyütt is érezhetően az európai operafogyasztók vélt ízléséhez közeledett a Vörös Szikla zenei világa. Némi filmzenei dallamszirup meg pár foszlány tömeginduló-beütés hígította ilyesformán a magyar fülnek - minden pentatónia dacára is - szokatlan pekingi operát, ám úgy lehet, a hangfalakkal is megtámogatott udvariassági gesztus jobbára fölösleges volt. Messze izgalmasabbnak bizonyult ugyanis a feltételezésünk szerinti eredeti zene, s bizonnyal még izgalmasabbaknak az előadás játékelemei és a játékstílus elsőre is felismerhető jegyei. Az egyes szereptípusok érzékletes elkülönbözése, a hol tánccal, hol cirkuszi-harcművészeti elemekkel elegyedő előadás ritualizált jellege, a fentebb stíl képviselőinek magasztossága meg a civakodási szcénák komikus szakaszai - csupa mélyebb megismerésre sarkalló, de legalábbis az érdeklődést kiváltó és fenntartó mozzanat. Valamint egy remek zenekar, s hozzá jó néhány szuggesztív énekes (táncos, bambuszbotforgató stb.) színészi alakítás a ragasztott szakállak és élénk sminkek mögül. Így elsősorban a Vörös Sziklánál lefolytatott legendás csata vesztes hadvezérét, a felfuvalkodott Cao Cao főminiszter ziccerszerepét megformáló Wang Yue nevét kell megemlítenünk, s akár hosszabb névsorolásba is méltán belekezdhetnénk, ha ez most nem tűnne a szokottnál is haszontalanabb kritikusi szószaporításnak.

A Pekingi Nemzeti Nagyszínház vendégjátéka, Opera, július 4.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.