Justin Broadrick és G. C. Green többnyire dobgéppel, hangmintákkal és egyéb elektronikával megtámogatott gitár-basszus duója jó harminc éve tornásztatja a dobhártyákat. A kietlen (poszt)indusztriális sivárságból és a repetitív-minimalista metálriffekből összerakott zajos, roncsolt, lo-fi zenei monolitjaik szinte hipnotikus hatásúak, a katarzishoz jócskán hozzájárul a vállalt poszt-punk elődöket idéző dühödt energia. A duó nyolc év hiátus után 2010-ben alakult újra, a mostani Post Self csak a második albumuk azóta, mivel mindkettejüknek vannak más ügyeik is, Broadrick például szólóban, de a Jesu shoegaze-noise trió tagjaként is aktív.
Az új lemez minden pénzt megér: a friss, dühös, harapós hangzás rögvest rabul ejti a befogadót, s csak ezt követően jut időnk szétszálazni az album egészét átszövő rafinériát. Green basszusjátéka önmagában is külön tanulmány, Broadrick gitárjátéka néha a metálriffek végső dekonstrukciójából táplálkozik, máskor meg hamisítatlan posztpunk reminiszcenciákat kelt: a Mirror of Finite Lightban, vagy a Be Godban a Killing Joke és a Birthday Party árnyképe is megjelenik. Hangja hol a gyomor (s egyben a pokol) legmélyéről tör elő, hol meg nagyon is evilági, bár torzított kántálás. Amikor pedig már nem a metál, hanem a shoegaze hagyományt bontják elemeire és értelmezik újra (The Cyclic End), nos, annak gyümölcse a szövegek sugallta kietlen sivárságon túlmutatóan is gyönyörű.
Avalanche Recordings, 2017
