Lemez

Grime 2.0

  • Velkei Zoltán
  • 2013. június 16.

Zene

A grime Anglia egyik legfontosabb elektronikus zenei innovációja a 2000-es évekből a dubstep mellett. Létrejöttét a UK garage, a drum & bass és a hiphop édeshármasának köszönheti; hangzása gyakran futurisztikus, a basszusa pedig sokszor kifejezetten sötét, földbe döngölő. Az irányzat két legismertebb, mára komoly kereskedelmi sikereket is jegyző alakja Dizzee Rascal és Wiley - az ő ötleteik az első naptól kezdve jelentősen formálják a grime-zenék ritmusszerkezetét és atmoszféráját.

A nemrég megjelent válogatás nem a múltra akar reflektálni, de azért nem árt, ha tudjuk, hol találhatók a mozgalom gyökerei. A két CD-n elterülő harmincöt szám mind vadonatúj, pillanatképet adva arról, hogy milyen a grime létezése második évtizedében (innen a 2.0: a válogatásnak nincsen előzménye). Emiatt már nem csak angol szerzők kerültek fel rá: holland (Gumnaam), amerikai (Starkey), ausztrál (Juzlo) és japán (Prettyboy) interpretációk is színesítik az összeállítást, és valóban hozzá tudnak tenni pluszrétegeket.

Nehéz, masszív szintetizátortémák hengerelnek az olykor 140 bpm sebességet is elérő dobbasszusokon. Ez Anglia disztópiája: sok felvételben ott van a világvége-hangulat, ami egy ideje ismét egyre többször előforduló témája a különféle művészeti ágazatoknak - a grime ennek az életérzésnek a háttérzenéje. A válogatással kapcsolatban egyedül azt sajnálom, hogy pár igen fontos előadó (a Keysound kiadó legjobbjai; Terror Danjah, D.O.K. stb.), hiányzik róla, de ettől még nem téveszt célt: aki meg szeretne ismerkedni ezzel a zenével, ennél jobb helyen nem kezdheti.

Big Dada/Neon Music, 2013

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.