Telekit a közvélekedés - nem alaptalanul - sokoldalú személyiségként tartja számon, aki földrajztudósként és politikusként is maradandót alkotott (gondoljunk bármit is a pálya utólagos értékeléséről). S valóban: Teleki Pál - egy grófhoz tán méltatlan módon - véresen komolyan vette önnön tudósi és pedagógusi hivatását, szemléletében igyekezett átvenni és itthon is meghonosítani a földrajztudomány (elsősorban persze a humán- és gazdaságföldrajz) legfrissebb eredményeit, szemléletét és módszereit. Kétségtelen, hogy akkoriban a hazai s a nemzetközi tudományosság elismert figurájának számított, ám Ablonczy monográfiájából az is kiderül, hogy politikusi pályafutása már korántsem volt ily töretlen. Teleki Szatmár megyéből, a Kővárvidékről származik, mely már az előző századfordulón is zömmel románok lakta vidék volt. Politikusi szárnypróbálgatásai az 1904-06-os politikai válság idejére esnek: ifj. Andrássy gróf párthíveként kétszer is képviselővé választják (másodjára Vaida-Voivoddal, a későbbi ismert romániai politikussal szemben; a választás mérlege: két halott, számos sebesült). A nemzeti ellenállási mozgalom lecsengésével azonban Teleki nagypolitikai érdeklődése alábbhagy - sokkal inkább foglalkoztatják olyan, nemzetközileg is kurrens, ám kétes pedigréjű törekvések, mint az eugenika (faj- és társadalomnemesítés) meg a teljesen hazai érdekeltségű, kicsit habókos, kicsit hagymázas turanizmus (jellemző módon a turanista szervezkedés egyik legfőbb motorja Paikert Alajos, Ablonczy találó jellemzése szerint közgazdász, mezőgazda, a világbéke harcosa, alanyi költő és egy lövészárokásó gép feltalálója). Ki tudja, hogyan alakul később Teleki (s persze megannyi honfitársunk) sorsa, ha nem jön közbe a világháború, a vereség és a forradalmak kora. Annyi bizonyos, hogy Teleki aktív és elkötelezett ellenforradalmárrá, a szegedi gon-dolat egyik legfőbb képviselőjévé avanzsál a zavaros évek során, s ekkor jelenik meg értékrendjében az erős, faji motivációjú antiszemitizmus, melynek amúgy Ablonczy kutatásai szerint nincs nyoma (egyébként igencsak számos és jól dokumentált) 1919 előtti megnyilvánulásaiban. Egyértelmű a következtetés: Teleki az 1918-19-es forradalmakat zsidó hatalomátvételként értelmezte, s további közéleti tevékenységének egyik legfőbb motorja a zsidóság háttérbe szorítása, ezzel párhuzamosan a keresztény középosztály favorizálása és felemelése (minden esetben a honi zsidóság rovására).
Az első, 1920-21-es rövid miniszterelnökségének egyik kulcspilla-nata a numerus clausus törvény be-terjesztése, melyet a jobbára anti-szemiták által uralt Nemzetgyűlés persze nagy többséggel el is fogadott. Nyilvánvaló, hogy Teleki az egyik első, nagy tekintélyű képviselője volt ama gondolatnak, mely a társadalmi térben zajló konfliktusokat rendre zérus végösszegű játszmának fogta fel, s amely ennek megfelelően a zsidóság által birtokolt anyagi és szellemi javak "ész-szerű átcsoportosítása" révén bírta csak elképzelni a gazdaságilag is erős és önálló keresztény középosztály megteremtését. Bár Teleki az első királypuccs nyomán majd két évtizedre látszólag politikai parkolópályára került, azért (pl. 1927-től felsőházi tagként) igenis beleszólt a számára fontos közéleti vitákba - például élesen (ám rövid távon eredménytelenül) kikelt a numerus clausus törvény Klebelsberg-féle "fellazítása" ellen is. Ablonczy gondos kutatásai nyomán feltárulnak Teleki egyetemi karrierjének állomásai, cserkészvezetői működése meg a némiképpen bohózatszerű iraki népszövetségi misszió - és akkor még nem is beszéltünk a frankügyről, amelyből Teleki is csak nehezen tudott kimászni. Nem utolsósorban, részben ennek kapcsán is, Ablonczy határozottan cáfolja a Bethlen és Teleki közeli viszonyáról szóló alaptalan vélekedéseket - a két politikus a valóságban sem személyesen, sem politikailag nem állt igazán közel egymáshoz. Nem is véletlen, elvégre Bethlen sohasem tagadta meg a XIX. századi óliberalizmust, míg Teleki gondolkodásának alapeleme volt a liberalizmus minden formájának elvetése.
Teleki fontos pillanatban kerül vissza a nagypolitikába: 1938 májusában lesz Imrédy kultuszminisztere. Kulcsszerepet játszik az 1938. őszi bécsi tárgyalásokon, ahol a német-olasz döntőbíróság nekünk ítéli a Felvidék zömmel magyarlakta sávját, s persze egyik fő felelőse a már elfogadott első zsidótörvény végrehajtásának, majd a második (illetve később a harmadik) zsidótörvény előkészítésének, majd elfogadtatásának. Pályafutásának értékelésekor nem hagyhatjuk figyelem nélkül a jogfosztó törvények sorozatát, mint ahogy azt sem, hogy mindezeket Teleki az általa szorgalmazott, mérsékelt, konzervatív indíttatású szociális reform, a korporatív-hivatásrendi állam felépítésének előfeltételeként kezelte (ami persze tetteit egy cseppet sem menti). S azt sem felejthetjük, hogy Teleki a maga korában jelentős tekintélyét annak is köszönhette, hogy működése alatt foglalták el csapataink a Kárpátalját, s hogy a második bécsi döntés nyomán 1940-ben újból magyar fennhatóság alá került Erdély és a Partium északi része (jellemző, hogy Teleki az ekkor történt, több száz halottat követelő románellenes atrocitásokat ugyanolyan cinikusan kommentálta, mint a húszas évek egyetemi zsidóveréseit). Politikája már rövid távon is teljes kudarcot vallott: az általa preferált célok (országgyarapítás, antiszemita indíttatású szociális reform a nyugati hatalmak, a tengelyállamok és maradék szomszédaink egyidejű bizalmának és barátságának fenntartása mellett) egyszerre nem érhetők el (amiből következik, hogy legkésőbb középtávon minden bukni fog).
Teleki öngyilkossága, melyet sajátos, Ablonczy által kiválóan jellemzett depresszív-melankolikus lelkialkata is befolyásolt, egy nyilvánvaló kudarc radikális formájú beismerése. A könyv utolsó mondata nem véletlenül szól arról, hogy halála után néhány nappal a magyar csapatok már át is lépték az "ezeréves" határt, s német alárendeltségben mélyen benyomultak Szerbiába. Ez a kevéssé ismert tény tökéletesen előrevetíti az ország későbbi sorsát - benne a magyarországi zsidóságét, amelynek tragédiájában igen fontos szerepet játszottak a Teleki-féle rasszista, diszkriminatív törvények is. Teleki sorsa sok tekintetben ma is példázatként szolgál - példaképként viszont aligha tekinthet rá bárki is, aki magát akár csak színleg is demokratának vallja.
Osiris Kiadó, 2005, 547 oldal, 3480 Ft
