Az egész úgy kezdődött, hogy szerencsésen egymásra talált két rokon lélek: a billentyűs és vonós hangszereken ügyeskedő és mellesleg bájosan éneklő Galia Durant, valamint az eredetileg nem zenecsinálásra kitalált eszközök megszólaltatásában jártas és a stúdióban is jól elboldoguló Carim Classmann - amúgy mindketten londoni lakosok, és érezhetően imádják a macskákat. A duó céljai viszonylag egyszerűek: bájos dalocskákat tárnak a közönség elé, amelyeket sikeresen ellenpontoznak a szó szerint játékos hangszerválasztással és a kreatív zajkeltéssel. A Psapp tudniillik játékokban utazik: vérbeli prüntyögő barkácszenéjükhöz játékgitárt, miniatűr zongorát, xilofont és gumiállatokat használnak fel - utóbbiak közül külön kiemelést érdemel kedvencük, Brunhilda, a kaucsuk csirke, akinek sivítása számos szerzeményükben fellelhető. A termékeny duó 2003 óta jelentkezik maxijaival és minialbumaival - mindeközben élő fellépéseik is élményszámba mennek: egyrészt nem semmi látvány a háztartási eszközökön, fém hamutartókon és gumilényeken bemutatott virtuóz performansz, másrészt a show részeként rendre saját készítésű plüssmacskákkal árasztják el a nézőteret. Szórakoztatóan agyament videoklipjeikkel tele a YouTube, s ha még ennyi sem lenne elég, a Psapp szerzeményei rendre felbukkannak olyan, nálunk is népszerű tévésorozatokban, mint a Grace klinika (jó ideig övék volt a főcímzene: Cosy In a Rocket) vagy a Kés/alatt - nem is csoda, hogy legutóbbi albumukból már vagy nyolcszázezret szereztek be a játékos kedvű zenerajongók. A Psapp első igazi albuma, a Tiger, My Friend tulajdonképpen már 2004 végén megjelent a Leaf nevű független kiadónál, de új gazdájuk, a Domino Records most látta értelmét annak, hogy a szélesebb közönség is megismerje a zenekar korai alkotói periódusát. A szándék maximálisan támogatandó: a Tiger... ugyanis tökéletes, kiforrott, szellemes, tápanyagokban gazdag zeneanyag - pszichedélia és folkos hangulatok, akusztikus hangszerek (meg, ugye, a gumityúk) és elektronika a szükséges dózisban, s mindehhez egészen varázslatos hangulatú dalok, melyek mintha egy borult paralel univerzumban íródtak volna. Az összhatást néhány közreműködő vendégművész is gazdagítja: Shawn Lee például dobol a Rear Moth-ban (ahol amúgy párbajt vív a gumicsirke és a hegedű), míg Splodge, az alkotópár macskája kreatívan nyávog az About Fun című zseniális számban. Ehhez képest a 2006-os The Only Thing I Ever Wanted ha úgy tetszik, letisztultabb, s egy kicsit melankolikusabb zenei és szövegvilágot mutat, kevesebb minimál-elektronikával; a dalok azonban itt is szépek, a hangulatok finomak, s csak néha szomorkásak, akár egy késő őszi délután. Számos emlékezetes pillanatot és dalt találunk ezen az albumon, de a kamu latin ritmikával tüntető Hi és Needle and Thread (utóbbi konkrétan csacsacsa), a gitárfolkos Tricycle vagy éppen a szürreális Eating Spider mindenképpen ezek közé tartozik.
Domino/Neon Music, 2006, 2007
