Lemez
OK címet viselő 1999-es debütáló anyaga a legrangosabb szigetországbeli zenei díjat, a Mercury Prize-t hozta meg számára. Az önmagát kulturált nomádnak aposztrofáló, nagy dumás, jól fotózható Singh kiváló alanyává lett a trendeket futtató médiának, de azért ne higgyük, hogy csupán a szári és a Nike-csuka közös (viselésének) divatba hozása révén ismételegti folyvást, hogy ő aztán valóban ízlésformáló. Ugyanis legnagyobb mértékben talán neki köszönhető, hogy a sok-sok tucatnyi lemezen - Madonna, Björk, Massive Attack stb. - való közreműködésével behozta a tablát a populáris zenébe, továbbá ráirányította a fiatalság figyelmét a klasszikus indiai zene értékeire. A bősz önhájpolást (gyakran ad interjút egyes szám harmadik személyben; aktuális biográfiája lazán misztikusként isteníti) meg tudjuk be annak a kisebbségi érzésnek, amit a felsőbb indiai zenészkasztok általi teljes lesajnálás válthat ki egy mélyről jövő, második generációs idegenbe szakadtból. (Talvin valódi őstehetség, de proli származása miatt nem tudott bejutni igazán előkelő, klasszikus mesterhez.)
Ennek ellenére a lemezein rangosabbnál rangosabb zenészekkel találkozhatunk mind az első, mind a mostani Ha albumnál harminc körüli a vendégmuzsikusok, -énekesek száma. Az indiai zenék szakértői állítják, hogy az énekes-szarengis Ustad Sultan Khan például az egyik legnagyobb név ezen a téren, valamint a fuvolista Rakesh Chaurasia is erősen az élbolyhoz tartozik. Mindketten szerepeltek már az OK-n is, de a mostani anyagon valahogy jobban kiforrt a velük való együttműködés. Singh nem hajt mindenáron a modernségre, több alkalommal engedi előre az öregeket, s ezáltal számos szerzemény (Mustard Fields, Dubla, It´s Not Over) simán hazavágja az előző anyag szintjét. Tény, hogy ezzel a lemez a közérthetőség felé mozdult el, ha úgy tetszik, kevésbé kísérleti, de kizárólag ezzel az irányzékkal lesz Talvinnak lehetősége, hogy a saját közegében hozzon létre olyan örökbecsű albumokat, amelyeken eddig csupán tablázni nyílt módja (Dub Syndicate - dub reggae, Little Axe - blues, Bim Sherman - soul).
Ezzel együtt gyanítható, hogy az ifjúságot nem fogja meghatni ez a továbblépés, ellenben annál jobban zavarja majd őket az az egy-két tényleg önismétlésbe hajló, ambient-szőnyeges drum & bass. "Úgy tűnik, a Talvin utáni generációra vár, hogy a klasszikus elődöknek kevésbé behódolva, valami igazán érdekeset alkosson" - így egy kritikus, s ha önmagában még áll is az észrevétel, részemről mégis inkább a kiszámíthatóan jóra szavaznék.
- bogi -
Omni/Universal Island, 2001
