Zene

Ha sorra vesszük a hatvanas évek azon magyar zenekarait, amelyeket megőrzött az emlékezet, meglepve tapasztaljuk, hogy mindegyik mellé odabiggyesztik azt, hogy „legendás”.

A B oldalakból és nehezen hozzáférhető, esetleg obskúrus dalokból összerakott válogatások örök kockázata, hogy leginkább azt bizonyítják: ezek a számok nem alaptalanul maradtak le az albumokról.

Az ember megszab egy lélektani határt, hogy mekkora összeget áldoz koncertjegyre, főleg ha az eseményt a határainkon túl rendezik.

Fellépéseiből ítélve világhírű, de ő azt mondja, ez nem ilyen egyszerű. Most épp Glyndebourne-ban, az angol high society méltán híres magánoperaházában énekelt főszerepet William Christie vezényletével, s ez hasonlóan magas szintű felkérések sorába illeszkedik.

A Pink Floyd egykori főnöke huszonöt év után jelentkezett új albummal, de ez csak a negyedszázad miatt szenzáció, hiszen Roger Waters szólókarrierjének eddigi összes állomását bukásként őrzi az emlékezet.

A két itthon (is) képzett, német nyelvterületen élő fiatal operarendező a Müpa-beli Wagner-napok első, 2006-os, kirobbanóan sikeres Parsifal-rendezésével markáns névjegyet tett le az asztalra. Nőkről és férfiakról, Parsifalról, Magyarországról beszélgettünk.

transz, tomboló nagyik, ciprusi narkó és tuvai zúzás – nyári lemezajánlat a legjavából.