Koncert

Lélektani határ

Guns N’ Roses

Zene

Az ember megszab egy lélektani határt, hogy mekkora összeget áldoz koncertjegyre, főleg ha az eseményt a határainkon túl rendezik.

A félig-meddig ismét régi felállásában turnézó Guns N’ Roses bécsi koncertjére még e bizonyos határon belül értékesítették a jegye­ket, bár ilyenkor is az a minimum, hogy e nem kevés pénzért profi legyen a produkció. Nos, nem volt az, bár most nem a közönség idegei­vel amúgy szívesen ugrókötelező Axl Rose volt a hunyó, hanem a hangmérnökei bakiztak.

Az Ernst Happel Stadion bevált koncerthelyszín. Soha nem volt egy akusztikai csoda, de azért korrektül szólnak benne a koncertek. Ám ezen az esős estén semmi nem stimmelt a keverőpultból kijövő hangokkal, pedig a zenészek láthatóan mindent megtettek azért, hogy megdolgozzanak a bérükért. A mostani látványos összeborulásból kimaradtak a régi dobosok, Steven Adler és Matt Sorum, a korábban a Psychedelic Fursben is megforduló Frank Ferrer helyettesít, billentyűkön itt van a már a Use Your Illusion albumon is közreműködő Dizzy Reed. Izzy Stradlin helyett Richard Fortus a gitáros, aki külsőre is hasonlít az elődjére – párszor még szólózni is engedik a „nagyok”, és mindenképpen indokolt a jelenléte –, viszont az idétlen frizurás szintis csaj, Melissa Reese szerepeltetését nehezen értjük.

De a lényeget az őstagok jelentik! Slash továbbra is bombaformában gitározik, külsőre annyit változott 1993-hoz képest, hogy fura módon egyszerre lett izmosabb és kövérebb. Az újjászületése óta küzdősportoló, néha még bringaversenyeken is induló Duff McKagan basszusgitáros az este legőszintébb és legszimpatikusabb résztvevője, de ami ennél is jobb: Axl Rose-zal sincs semmi baj. Pár évvel ezelőtti önmagához képest fizikailag is kezd formába lendülni, a hangja is jobban bírja a strapát, bár az tény, hogy időnként a magasakat fura vernyogással blöfföli el.

Érdekes módon a szettlista negyede feldolgozás, de nemcsak a megszokott covereket (Live and Let Die, Knockin’ on Heaven’s Door) tolják, hanem The Who-t (The Seeker) Misfitst (Attitude), Pink Floydot (Wish You were Here) még a Keresztapa szerelmes témája is előkerül, de az est legjobb nem saját számának a pazarul előadott Black Hole Sun bizonyul. Sajnos eljátszanak három dalt a Chinese Democracyről is (Axl valószínűleg ezt belefoglaltatta a szerződésbe), de egy közel háromórás koncerten ezt is meg lehet bocsátani. Legnagyobbat persze most az Appetite for Destruction klasszikusai szólnak, de örömteli, hogy a Use Your Illusionről is a legjobb számokat választották ki – e sorok írója leginkább az Estrangednek és a Comának örült –, de még az übergiccses November Rain is működött.

A zárószám mi más lenne, mint a Paradise City, ami után már tényleg csak a Paradise Cityt lehetne még egyszer eljátszani, és amit a förtelmes hangzás ellenére is végigtombol az osztrák közönség. Pontosabban osztrák–magyar, mert számításaink szerint a stadionban minden harmadik néző a honfitársunk volt. Persze az is lehet, hogy alábecsültük számukat, ugyanis hazafelé a benzinkúton csak az ott dolgozók nem viseltek Guns N’ Roses pólót.

Bécs, Ernst Happel Stadion, július 10.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.