Lemez

Hank Williams Jr.: It’s About Time

  • Soós Tamás
  • 2016. március 18.

Zene

A Hank Williamsek zenéjében ott van a country egész története. Elsősorban Hank Williamsében, akinek ma már negédesnek tűnő dallamai mögött a magányos alkoholista, a kitaszított renitens bánata csordogált. És Hank Williams Jr.-éban, aki hároméves volt, mikor apja elhunyt, és egy majdnem halálos baleset kellett hozzá, hogy átgondolja életét, apakomplexusát, és a jól fizető HW-imitálást saját stílusra – southern rockba fűzött countryra – cserélje. És ott van az unoka, Hank Williams III, az igazi outsider, aki a punk, a metal és a független country háromszögében mozog, gyakran szól be a nashville-i countryiparnak, és basszusozik Phil Anselmónál. Ő sosem lett szupersztár, ellentétben nagyapjával és Jr.-ral, aki a nyolcvanas években minden countrydíjat besöpört, és csak az ezredforduló után kopott ki a divatból, amikor a countryt felszippantotta a pop fősodra.

Most az It’s About Time-mal szeretne visszatérni, amely a befutás helyett inkább azt a folyamatot követi le, ahogy a country utolsó rock­sztárja a műfaj leghangosabb seggfejévé vált. Itt ugyan nem hasonlítja Obamát Hitlerhez, és a republikánus pártpolitikát is mellőzi, de az ön- és Amerika-fényező dalok egy lemezre jutó arányát saját egójához és a texasi lakosok ízléséhez szabta. Még szerencse, hogy minden ilyenre egy Johnny Cash-sel cigarettázós sztori plusz egy sou­thern rock sláger jut, melyek ha aktuálissá nem is, de hallgathatóvá teszik Jr. zenéjét, ezt a mérhetetlenül anakronisztikus countryt, amely néha mégis megpuhítja a magukat cowboykalapban az arizonai erdők mélyére álmodók szívét.

Nash Icon, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”