Az 1970-es években, amikor az Egyesült Államokból induló klezmerrevival úttörői rácsodálkoztak a jiddis zenei hagyományra, már nagyon kevesen éltek a húszas-harmincas években virágzó műfaj mesterei közül. Ha úgy tetszik, azonos időre esett a klezmer reneszánsza és az utolsó adatközlők elveszítése – többek közt ettől is volt olyan felkavaró a sztori.
Az 1955-ben Bloomingtonban született Alan Bern megkerülhetetlen alakja volt és maradt a klezmermozgalomnak: amíg Amerikában élt, a Brave Old Worldben, a Klezmer Conservatory Bandben és a Kapelyében játszott. Aztán 1987-ben Berlinbe költözött, ahol az utóbbi években olyan projekteket hozott össze, mint a cigányzenékre épülő The Other Europeans, majd a Semer Ensemble. Ez 2015 novemberében mutatkozott be a berlini Gorkij Színházban, és három koncertjükből egy album is kikerekedett Rescued Treasure címmel.
Nem akárhonnan kibányászott kincsként.
A Rescued Treasure gyökerei a száz évvel ezelőtti Litvániába nyúlnak vissza, ahonnan az első világháború éveiben a németek egy berlini vagongyárba vitték munkaszolgálatra Hirsch Lewint. A háború után Lewin Berlinben ragadt, és egy könyvesboltban kezdett dolgozni, majd megnyitotta a saját üzletét, kimondottan zsidó irodalomra és zenére specializálódva. 1932-ben egy lemezkiadót is összehozott Semer néven, mely kisebb-nagyobb megszorításokkal még a nácik hatalomra jutása után is működhetett. Egészen 1938. november 9-éig.
A kristályéjszaka néven elhíresült pogrom nemcsak a Hebräische Buchhandlung kirakatát zúzta be, de megsemmisítette az árukészletét is 4500 hanglemezzel és 250 nyomókoronggal. Hasonló sors várt Lewinre is, miután 1939 szeptemberében a sachsenhauseni koncentrációs táborba hurcolták, de csodás módon fél év múlva kiszabadult, és ép bőrrel menekült meg arról az elsüllyedt hajóról is, amin menekültek tömege próbált Palesztinába jutni Olaszországból.
Aztán csak-csak kijutott, és 1944-ben a családja is követte. Lewin 1958-ban halt meg Tel-Avivban, a fiára hagyva Hed-Arzi néven alapított új lemezkiadóját.
De ettől még a Semer továbbra is a mélységes elfeledettségben maradt.
Míg a német közgazdász-gépészmérnök-zenetudós Rainer E. Lotz a Semer-korongok felkutatásába nem kezdett 1992-ben. 2011-re szinte az egész katalógus a birtokába került; mire a Berlini Zsidó Múzeum nyomban megbízta Alan Bernt az archív felvételek feldolgozásával.
A Semer-misszióra szervezett zenekar a Semer Ensemble nevet kapta. Három évig dolgoztak az anyagon, mielőtt a berlini Gorkij Színházban eljött a bemutató napja. És akkor ott fel is vették, persze, hadd hallja a világ: ha a nácik jegelték is, immár újra virul a Semer-repertoár!
Többnyire Berlinben tanyázó európai és amerikai zenészekből kerültek ki a zenekar tagjai. Hárman a legrangosabb zsidó muzsikusok közül valók: így a Semer-igazgató Alan Bern (zongora, harmonika), a Klezmaticsból ismert Lorin Sklamberg (ének, harmonika) és Daniel Kahn (ének, harmonika), aki Painted Bird nevű együttesével a kabaré, a klezmer és a punk elegyével futott be az utóbbi években. De igen jó nevű a trombitás Paul Brody is, és Sasha Lurje (ének), Fabian Schnedler (ének, gitár), Mark Kovnatskiy (hegedű) és Martin Lillich (nagybőgő) is bőven említésre méltó.
Nemcsak a nemzetiségüket tekintve, de életkorukban és stílusukban is meglehetősen „multik”. Amilyenek a Rescued Treasure darabjai is. Népdalok és jiddis színházi slágerek, áriák és kántorénekek, kabarédalok és sanzonok, még egy csárdás is előkerül. Szerelemről és táncról, háborúról és menekülésről, a szocializmusról és a Tóráról, egyszóval mindarról, amit anno lemezre vehettek a korszak nagyjai. Mint például Pinkas Lavender, aki a Lebka fährt nach Amerika című slágert énekelte egy hűtlen kivándorlóról.
Ebből a sokféle színből olyan albumot kikeverni, amelynek nemcsak dokumentumértéke van, hanem megújult élményt kínál, kemény vállalkozás. Le a kalappal Bern előtt: mert ezt bizony épp olyan jó hallgatni, mint amilyen megindító a mögötte álló sztori.
Az archív Semer-felvételeket nem hallottam, emiatt inkább csak Bern munkásságának ismeretében gyanítom, hogy radikálisan nem rugaszkodott el az eredeti daraboktól. Alázat, alkat meg ízlés dolga, és nyilván sorolhatnánk még. Hozzám közelebb állnak a vadabb vonások – így nálam Kahn és Lurje énekével a Scholem Bath a nyerő –, de padlót lehet fogni az Achenu Kol Bes Isroel című kántorénektől vagy (a korábban Ofra Hazától hallott) Jad Anuga című daltól is.
Nincs mese, összességében példás.
Meg hát amúgy is olyan időket élünk, amikor a menekülésbe vagy megváltásba vetett hithez nélkülözhetetlen az ilyen muníció.
Piranha Records, 2016
