Zene

Egy ódát operaként előadni, és ezt az operaelőadást divatbemutató gyanánt felmutatni – mindjárt két olyan döntés, amely tiszteletre méltóan merész vállalkozásnak mutatja Händel 1738-as művének Müpa-beli szcenírozását, pontosabban a tavaly litván–magyar együttműködésben létrejött produkció Budapestre igazított változatát. Az előbbi döntésre persze számos példát ismerünk, hiszen nagy és kis rendezők egész sora rugaszkodott már neki oratorikus remekművek színházi élménnyé formálásának, s Peter Sellars a Máté-passióval vagy Claus Guth a Messiással egészen pazar eredményt ért el Berlinben, illetve Bécsben.

Alighanem még rajongóit is meglepte a Zola Jesusként fellépő Nika Roza Danilova, amikor tavaly ősszel egy a korábbiaknál jóval erősebben pophatású (a dark/goth hangulatot csak nyomokban őrző) albumot adott ki: talán komolyan kellett volna venni, hogy ihletforrásai között rendre felsorolja a közelmúlt és a jelen soul–R&B díváit. Ráadásul érzi annyira fontosnak a Taiga szerkezetét, hogy fellépésein a számsorrendhez is ragaszkodjon – így volt ez mostani (összességében második) budapesti koncertjén is.

Sosem fog már kiderülni, hogy mi lett volna a Goblinból, ha Dario Argento 1975-ben nem őket kéri fel, hogy írjanak zenét erőszakos thrillerjéhez, a Profondo Rossóhoz, amely Olaszországban igazi közönségsikert aratott, másutt pedig kevésbé népes, ám a végső percekig elkötelezett rajongótábort szerzett a rendezőnek és Claudio Simonetti zenekarának.

Az Államokban ismét egyre jobban kiéleződő etnikai ellentétek olyan helyzetbe hozták a fekete előadókat, amilyen a fehér művészek számára évtizedek óta nem adatott meg.

Várjuk ki a végét! – szól a népi bölcsesség, amelyet sokan és sok esetben megfogadhatnának, ám azért itt is akadnak nyilvánvaló kivételek.

Emmanuel Jal gyerekkatonából lett békeaktivista és zenész. Ma már George Clooneyval szerepel együtt. Háborús emlékeiről és a megoldáskeresésről beszéltünk vele.

Emlékkoncertet rendeznek a 70. születésnapja alkalmából a Zeneakadémián, könyvet írtak róla, és noha vannak tervei, a hangverseny az „Egy beteljesedett életmű” címet viseli. Ezek szerint ennyi volt?