magyarnarancs.hu: Úgy tudom, gyerekkatona voltál Dél-Szudánban. Hogy válnak a gyerekek azzá, és hogy sikerült neked kitörni?
Emmanuel Jal: A gyerekek akkor válhatnak Afrikában könnyen katonává, ha háború tör ki valahol. A toborzás egyik bevett módja például, hogy felgyújtják a házukat, és megfenyegetik őket, hogy kiirtják az egész családjukat, ha nem csatlakoznak a katonákhoz. Ez leginkább így működik, néha fizikai erőszakot alkalmaznak, de van, hogy hazugsággal érik el a céljukat. Például az én esetemben is: azt ígérték, hogy iskolába járhatok majd Ghánában, de mire odakerültem, kezdtek zavarossá válni az események, és végül besoroztak.
Mégis mondhatom azt, hogy szerencsés voltam, mert Isten vigyázott rám.
magyarnarancs.hu: Úgy tudom, Emma McCune aktivista karolt fel téged.
EJ: Gyerekként találkoztam vele Ghánában. Egy táborban voltam 200-400 fiatallal együtt. Nagyon nehéz helyzet volt akkor. Nagy volt az éhínség, sok áldozattal járt. Szinte mindent megettünk, amihez hozzájutottunk. A legrosszabb az volt, mikor már kifogytunk minden élelemből, és az éhezés miatt egyre erősebben kísértett az a vágy, hogy egyek a barátom húsából. Majd mikor éhen halt, meg is történt. Meg kellett tennem, hogy életben maradjak!
| ||
De végül szerencsésen megérkeztem a dél-szudáni Waatba, ahol Emma McCune-nal először találkoztunk. Előttem már 150 gyerekkatonát mentett meg, azonban én voltam az egyetlen, akinél úgy döntött, hogy kivételt tesz, és személyesen fog gondoskodni rólam. Elvitt egy helyre, ahol végre valóban tanulhattam.
magyarnarancs.hu: Hogy kerültél be aztán a médiába?
EJ: Kenyában kezdtem interjúkat adni, és az új barátok is sokat segítettek már a pályám elején. Azt tapasztaltam, hogy a siker titka nem más, mint a kitartó és hosszas, alaposan átgondolt munka.
magyarnarancs.hu: Miért mentél Londonba?
EJ: Aktivistaként az ember hajlamos túl gyorsan cselekedni, és mindent egy pillanat alatt akar megváltoztatni a világban. Ha ez mégsem így történik, csalódott lesz. Saját tapasztalatból tudom, hogy minden egyes kitűzött célért kábé tíz évet kell dolgozni ahhoz, hogy eredményes legyen. Ennek a folyamatnak a felgyorsítására mentem Londonba, de most már Kanadában élek, menekültstátuszban, mivel még mindig háború zajlik Szudánban, és a kormányzat teljesen tönkretette az országot.
Éppen ezért a legutóbbi programunk, melyen most is dolgozunk, a „béke katonái” nevet viseli. Bárki jelentkezhet tagnak, és minden évben szervezünk egy nagyszabású koncertet. A jelentkezők ezzel segíthetnek a munkámban vagy akár egymásnak is, felhasználva ennek a hálózatnak az adottságait.
magyarnarancs.hu: Aktivistának vagy zenésznek tartod magad inkább?
EJ: Mostanra, öt lemez után már elfogadtam, hogy zenész vagyok, és ebből is élek. Korábban nem volt ez ennyire egyértelmű, visszavágytam az iskolába, de mára már örülök, hogy így alakult. Emellett létre tudtam hozni egy jótékonysági szervezetet is, a Gua Afrikát, amelyet sokan támogatnak. Az életem folyamatos rohanás .
magyarnarancs.hu: A Gua Afrika célja, hogy segítse az afrikai származású gyermekeket. Van olyan esetleg közülük, akit te magad mentorálsz?
EJ: Mindenkin igyekszünk segíteni, akin csak tudunk. Én magam is próbálok mentorálni egy fiatal lányt Calgaryból. Van egy „sztorija”, és próbálok megjelenési lehetőséget biztosítani a számára, hogy elmondhassa.
magyarnarancs.hu: Sokan támogatnak, és te is rengeteg munkát végzel, hogy sikerüljenek a projektjeid. Elsősorban mi mozgat téged?
| ||
EJ: Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy egy szabad országban lehetek, és elmondhatom a véleményemet, a történetemet, hiszen az én sorsomon keresztül lehetőségem nyílik bemutatni Afrika problémái közül a legégetőbbeket. Van egy elképzelésem, hogy mit kellene csinálnom, és ez egyre inkább tudatosul bennem. Számomra kifejezetten örömöt okoz a békeharcban való részvétel, ez lett az egyik célja életemnek. Ugyanis azt gondolom, hogy ha van célja az embernek, akkor oka lehet a mosolyra, még ha egyebe sincs.
Sokan bizonytalanok, félnek a szegénységtől, vagy attól, hogy elveszi valaki, amijük van. Nekem a béke nem jelent más, mint a szabadságot, az igazságot és az egyenlő jogok érvényesülését mindenki számára. Béke az, amikor van étel az asztalon, vannak lehetőségeink, és a konfliktusokat megfelelően kezeljük, megelőzzük az erőszakot.
magyarnarancs.hu: Mit tapasztalsz azokkal a sztárokkal kapcsolatban, akik hasonlóan gondolkodnak, ahogy te? Tényleg szívügyük a jótékonykodás?
EJ: Mivel a sztárok emberi mivoltukat tekintve alapvetően nem különböznek a hétköznapi emberektől, épp ezért könnyű észrevenni rajtuk, hogy ki gondolja mindezt komolyan. Egyre több és több híresség szeretne jót cselekedni, például ott van Alicia Keys, aki a HIV-fertőzött gyermekeket támogatja, vagy George Clooney, aki maga is aktivista, és a rendőrség már le is tartóztatta emiatt.
magyarnarancs.hu: Egy hétköznapi ember mit tehet Afrikáért? Hogyan kezdjen hozzá?
EJ: Segíteni másokon az egyik legnagyszerűbb érzés. Ilyenkor önmagadnak is segítesz, nem beszélve arról, hogy azt az élményt megfizetni pénzzel nem lehet, mikor örömöt okozol valakinek, és mosolyogni látod. Látszólag apróságokon múlik az egész: segíteni egy gyereknek megírni a házi feladatát, egy idős embert ellátni az otthonában, vagy megmutatni valakinek, hogy kell biciklizni. Ha benned és a saját országodban nemcsak látszólagos béke van, akkor semmi nem indokolja azt, hogy te máshol más emberrel békétlenséget óhajtsál.
magyarnarancs.hu: Hogy viszonyulsz manapság az erőszakhoz?
EJ: Van egy mondás Afrikában, miszerint ha felgyújtják a házad, akkor is adj esélyt a támadóknak, hogy elmondják, miért tették, mit akarnak, mire van szükségük, hogy ezt abbahagyják. Mert szerintük a tüzet nem lehet tűzzel kioltani. Értelmetlennek és elítélendőnek tartom a gyilkolást, különös tekintettel a mészárlásokra, különös tekintettel a nőkre és gyermekekre. Nagyon sok formája van a megfélemlítésnek – ez az egyik. Ilyenkor nincs más választásod, mint szembefordulni a katonákkal.
magyarnarancs.hu: Nagyon sok megválaszolatlan kérdés van Afrikával kapcsolatban. Te milyen válaszokat találtál eddig?
EJ: Amikor nincs demokrácia, és uralkodnak az emberek felett, nem lesz olyan, aki ki meri mondani a problémákat és szembeszáll az adott rendszerrel, mert ha másként gondolkodsz vagy cselekszel, rögtön fegyvert fognak rád. Ennek ellenére úgy látom, hogy egyre több ember akarja a békét.
Az igazi változást az idézheti elő, ha megtanulnak az emberek önállóan gondolkodni, és ebben megfelelő partner az állam. Az én szerepem legfeljebb arra korlátozódhat, hogy a tevékenységemen keresztül irányt mutassak. Meg kell próbálni a lehetőségeinkhez képest a legtöbbet kihozni önmagunkból, és néha felvenni a harcot a sokszor ellenséges környezettel is a jó ügy érdekében.
