Opera

Csilivili

Händel: Nagy Sándor ünnepe

Zene

Egy ódát operaként előadni, és ezt az operaelőadást divatbemutató gyanánt felmutatni – mindjárt két olyan döntés, amely tiszteletre méltóan merész vállalkozásnak mutatja Händel 1738-as művének Müpa-beli szcenírozását, pontosabban a tavaly litván–magyar együttműködésben létrejött produkció Budapestre igazított változatát. Az előbbi döntésre persze számos példát ismerünk, hiszen nagy és kis rendezők egész sora rugaszkodott már neki oratorikus remekművek színházi élménnyé formálásának, s Peter Sellars a Máté-passióval vagy Claus Guth a Messiással egészen pazar eredményt ért el Berlinben, illetve Bécsben.

Tavaly nyáron Vilniusban, majd most Budapesten Káel Csaba vállalkozott valami hasonlóra. Mint az a produkciót kísérő szövegekből kiderült, a perzsa királyi palotát indulatában felgyújtó diadalmas makedón uralkodó tör­ténetének Káel „21. századi keretet adott”: „Nagy Sándort egy orosz milliárdos személyesíti meg, aki szeretőjének bankettet ad, és azon egy haute-couture divatbemutatót rendeznek”. E szöveg, s egyáltalán a kísérőfüzet egésze utóbb valósággal nélkülözhetetlennek bizonyult, mert ha a háttérsztori megértésének vágyán és vele a rendezés intellektuális és technikai megoldatlanságán túl is tettük magunkat, azért a mű allegóriákon végigvezető útját, a zene többarcúságát és hatalmát mégiscsak jelezni kellett valahol – ha máshol nem, hát legalább érintőlegesen, a füzetke lapjain. Maga a produkció ehelyett sok sutaságot, sok vetítést, sok csili-vilit, és főleg sok ruhakölteményt kínált elénk. Az utóbbiakat a litván divattervező, Juozas Statkevičius álmodta meg, újra fájóan érzékletessé téve a divat- és a jelmeztervezés, illetve a ruha és a jelmez közötti határvonal egyértelműségét.

Mindez azonban mellékessé vált az előadás zenei kivitelezésének csodálatában. Az inkább kis-, mint nagymesternek elkönyvelt német kóruskarnagy és karmester, Rolf Beck ugyanis gyönyörűen formált és az utolsó pillanatig megejtően friss megszólaltatást garantált számunkra, mindenekelőtt Vashegyi György két együttesére, a Purcell Kórusra és az Orfeo Zenekarra támaszkodva. (Leszámítva néhány bocsánatosan sikerületlen rézfúvós­szakaszt.) A zenekarban helyet foglaló és tettleg közreműködő Vashegyi nevelői teljesítménye jószerint még nyilvánvalóbbá vált így, hogy az irányítást másnak engedte át: fölnőtt ez a két együttes, érettsége és profizmusa immár alapértelmezett.

Az est húzónevének tekintett Miah Persson sajnos beteget jelentett, ám az így előálló szólistaváltozás nem csorbította az élményt. Részben mert a Persson helyett beugró fiatal Eleanor Dennis hiánytalanul kitöltötte szólamát, részben mert a másik három szólista – ha nem is egészen azonos szinten, de okvetlenül – igen jól megfelelt. Leginkább talán a Müpába ismerősként visszatérő, az Eötvös-opera tavalyi előadásán és az idei újévi Teremtésen egy­aránt sikert arató tenor, Eric Stoklossa remekelt: mindenestül okos szólamformálásával, énekesi eleganciájával, no és a kényszeredett játékból való szerencsés kimaradásával.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 28.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.