Koncert

Sikolyok a falban

Claudio Simonetti’s Goblin

  • Greff András
  • 2015. április 27.

Zene

Sosem fog már kiderülni, hogy mi lett volna a Goblinból, ha Dario Argento 1975-ben nem őket kéri fel, hogy írjanak zenét erőszakos thrillerjéhez, a Profondo Rossóhoz, amely Olaszországban igazi közönségsikert aratott, másutt pedig kevésbé népes, ám a végső percekig elkötelezett rajongótábort szerzett a rendezőnek és Claudio Simonetti zenekarának.

Talán megmaradtak volna egynek a sok ezer progresszív rockzenekar közül, amelyek az ELP és a Pink Floyd emlőiből vették magukhoz a táplálékot mindaddig, amíg a műfaj divatosnak számított a nyugati világban. Talán nem – elvégre a Goblin Argentónak írt filmzenéin Simonetti jóval vadabb fantáziájú figurának mutatta magát a pályatársainál.

A ma már decensen őszülő, szemüveges talján úriemberként színre lépő billentyűs vasárnap este a Sóhajok zenéjét galvanizálta életre fiatalabb zenésztársai (egy teljes rockzenekar) kíséretében. A hajó közönsége – a Titanic fesztivál előhangjaként – úgynevezett live score előadás részese volt, azaz a filmből nem csupán különféle részletek kerültek fel a három kivetítőre, hanem az egész boszorkányos-balettintézetes remekmű végigment dialógusokkal, mindennel együtt főcímtől a stáblistáig. Nem mintha ebben a filmben különösebben számítanának a párbeszédek (vagy bármi más) a zene és a képek mellett – így aztán a zenekar nyugodtan játszhatott volna mindvégig a helyett a furcsa megoldás helyett, hogy az eredetileg is zene- vagy zörejmentes részeket csendben ücsörögve, mintegy udvariasan kibekkeli a színpadon. Az állva mozizó nézőket némiképp zavarba hozó nyugalmasabb részeket viszont csodálatos hangorkánok váltották: a Sóhajoké Simonetti pályafutásának legradikálisabb zenéje, amelyet nemcsak a szerző védjegyének számító hideglelős szintetizátorfutamok, hanem már a zajzene felé dőlő, suttogásokból, hangszer­kaparásból, csörömpölésből és vad dobpüfölésekből összeálló kísértethangok is jellemeznek, amelyeket a zenekar hibátlanul, egy metálzenekar erőteljességével (de a kései Simonetti-munkák ténylegesen heavy metalos kilengései nélkül) szabadított rá a hallgatóságra. A Sóhajok bizarr, a főtéma finom modulálá­sai­ra épülő tételei ezen a hangerőn képek nélkül is lázálomszerű szédületet ébreszthettek volna, de a neonvörösben és bársonykékben úszó, offenzív jelenetek kétségkívül még magasabb tartományba emelték az előadást – de hát melyik zenekar koncertjét ne emelné meg jócskán, ha a dalok közben féreghullással, késeléssel és akasztással bombáznának meg néhány száz retinát?

 

A38 hajó, március 22.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.