Lemez

Grigorij Szokolov

  • - csk -
  • 2015. április 20.

Zene

A Nagy Öntörvényű, a Szfinx. Interjút nem ad, végletesen zárkózott, a pódiumon hivatalnokként viselkedik (miközben játéka maga a közlékenység és feltárulkozás), szenvtelen arccal ontja a ráadásokat. Más nagy zongoristák, Argerichtől Schiffig szívesen kamarazenélnek: hegedűsökkel, csellistákkal szonátáznak, triókban, zongoraötösökben lépnek fel – Szokolov soha. Mások örömmel játszanak énekesek dalestjein – Szokolov erre sem kapható. És szó sem lehet arról, hogy versenyművet játsszon, mert abban ugyebár zenekar és karmester is van, azok pedig nem biztos, hogy úgy zenélnek, ahogy ő szeretné. Egyszóval korunk egyik legnagyobb zongoraművésze kissé bogaras. Bogarainak egyike, hogy nemigen szenvedheti a hanglemezt. Készített pár felvételt, de megközelítőleg sem annyit, mint mások, és már régóta nem volt hajlandó erre. Most itt a nagy alkalom: megjelent egy új Szokolov-lemez. Persze nem stúdiófelvétel – még mit nem! Live recording, Salzburgi Ünnepi Játékok, 2008 júliusa. Két Mozart-szonáta az egyik CD-n (F-dúr, K. 280/
189e; F-dúr, K. 332/300k), a másikon Chopin Huszonnégy prelűdje (op. 28), és a külön koncertnek is beillő hat ráadás (két Szkrjabin, két Chopin, Rameau, Bach). A két lemez egyrészt azzal nyűgöz le, hogy a hangszeres tökéletesség és a zenei invenció elképzelhető (vagy inkább elképzelhetetlen) legmagasabb fokát nyújtja, másrészt azzal, hogy mindeközben a két CD két teljesen különálló világ. A Mozart-szonátákban kristálybillentésű nyitótételek, mélyértelmű, gazdagon díszített lassúk és pergő finálék – sajátos távolságtartásba burkolva, mégis hallatlanul intenzíven. A Chopin-sorozat viszont maga a lehetőségek határait kereső, végletes szabadság tempóban, dinamikában, hangsúlyokban – vérbeli romantika. Mintha Szokolov az első CD-n Gould, a másodikon Rubinstein rokona volna. Leginkább persze mégis mindig önmagáé.

Deutsche Grammophon, 2015

Neked ajánljuk