Helena Hauffot magunk elé képzelhetjük, amint hamburgi házi stúdiójában alkot, körülvéve kedvenc kütyüivel: egy TB-303-as savdoboz balra, egy TR-808-as dobgép jobbra, fejében pedig táncot jár az elektronikus popzene egész története. Csakis azért, hogy a sok lelemény és hangzás – dekonstruálódva, majd újraépülve – utat találjon a hallójáratunkba, s az emlékek valóságos szökőárját, sőt sárlavináját indítsa el bennünk. Először a cold wave meg az EBM-hagyományt piszkálja meg, s ezzel be is lövi az időt: már megint a nyolcvanas, néha a hetvenes években járunk, amikor pionírok hágnak egymás lába nyomába. Az akaratlan allúziók néha egészen merészek: a Funereal Morality című opus például egy el nem készült Trabant-számra hasonlít. De Hauff kisasszony éppen ilyen könnyedén tudja megidézni az elektronikus zenetörténet bármely analóg óriását: néha szinte a Soft Cellt, máskor Chris & Coseyt, de nagy kedvence a klasszikus kraut, no meg a nyolcvanas évek japán szintiwave elektronikája. Már várjuk, hogy valaki dalra fakadjon: és láss csodát, a 8. számban maga Helena mutatja meg a világnak törékeny hangját: még nem teljesen jó, de már szexi! A kísérletezés a vokállal azonban érezhetően nem nyeri el a tetszését, ezért visszatér a szikárabb, bár kétségtelenül csilingelő hangzáshoz. Mi tagadás, Helena vakmerő szintetizátor sok szintivel és jó ízléssel megverve, bár még nem lehetünk biztosak abban, hogy sikerült-e megtalálnia a magához illő tökéletes hangzást és zenei világot.
Ninja Tune/Neon Music, 2015
alá
