A madridi Carlotta Cosials és Ana Perrote 2011-ben Deers néven kezdett zenélni, de csak 2014-ben rakta ki első kislemezét, a garázspopos Demót a Bandcampre, amely viszont rögtön felkeltette a jobb blogok figyelmét. A sikeren felbuzdulva maguk mellé vették Ade Martin basszusgitárost és Amber Grimbergen dobost, és kész is volt a zenekar – immár Hinds néven. A zenekar – többek között – Black Lips- és Velvet Underground-ihlette számai már az elejétől teljesen rendben voltak, ahogy Cosials és Perrote vokáljai is azonnal remekül kiegészítették egymást. Oké, aki beletúr a műfaj másod- vagy harmadvonalába, azért könnyen talál hasonló zenekart: a Hindsénál ugyanis kevés kockázatmentesebb műfaj él ma.
De nem baj, hogy éppen ők kerültek fel frissen a globális garázstérképre. Utcán sörözős, asztalon táncolós vagány klipjeikkel és a lo-fi hangzással tüntető, laza, bulizós, főleg a szerelemről szóló számaikkal ugyanis a spanyolok olyan vetületét mutatják fel a garázspopnak, amely bizonyos értelemben jobb, mint bármi, ami a mainstreamben megtörténhet. Egyszerűen ez a közvetlen, már-már béna, recsegős hangzás valahogy sokkal közelebb enged magához, mint minden más. Az összes korábbi fontos dalukat és néhány újat tartalmazó Leave Me Alone legnagyobb erénye így persze nem a zenei újításban, hanem abban a közvetlen hangvételben áll, amely a néhol hullámzó színvonalat is felülírja, sőt az esetlenség (hamis) esztétikájával ruházza fel. De mint jelenség: hibátlan.
Lucky Number, 2015
