A Verne Gyula méltán emlékezetes és napjainkban különösen aktuális Sándor Mátyásából vett (ál)név ezúttal Farkas Zoltánt és zenésztársait rejti: a számtalan zenekarból (pl. Ugatha Christie, colorStar, Erik Sumo Band, Pál Utcai Fiúk) ismerős dobos szándéka szerint mintegy zenei tapasztalatainak és alkotói eszmélésének történetét írta meg és öntötte egy viszonylag rövid, feszes album formájába.
Farkas itt korántsem csupán a dobjait szólaltatja meg: az ütőhangszeres játék nem játszik központi szerepet az albumon (bár jelenléte, nem is mindig a klasszikus dobhang formájában, néha kétségtelenül hangsúlyos), sokkal inkább uralja a Scenes egyes, egymásba fonódó epizódjait a szerző néha filmzenei témákat idéző zongorajátéka. Az album hatásának egyik kulcsa, hogy ízeit és tónusait tekintve változatos, mégis kerek egészet képez: tulajdonképpen eszünkben sincs firtatni műfaji hozzátartozását, vagy skatulyázni az egyes szerzeményeket. Ebből a szempontból kétségtelenül becsapós is a lemez, hiszen a felütés dinamikus, rockos felvezetését sokkal meditatívabb, néha majdnem modern klasszikus jellegű, máskor meg ambientbe hajló vagy trip hop-szerű szerzemények követik. Az egymásra mintegy feleselő hangszeres játékot helyenként gondosan kiporciózott, cseppet sem tolakodó elektronika kíséri, az összképhez pedig olyan egzotikus hangkeltő eszközök is hozzájárulnak, mint a Zsoldos Dedy (!) által megszólaltatott éneklő fűrész, ami e szerepében van olyan jó, mint a theremin.
A közreműködők között felbukkannak Farkas régi colorstaros, PUF-os, Erik Sumo Band-es zenésztársai is (Szinovszki Márton, Molnár Balázs, Varga Laca), s a nagyobb részben instrumentális zeneanyagot határozottan izgalmassá teszi két nagyszerű énekesnő jelenléte. Judy Jay soulos, bluesos hangja nyomán kibújik a groove is a zenéből, Kiss Erzsi pedig elvarázsolt perceket teremt egy amúgy is különleges hangulatú albumon.
Launching Gagarin, 2015
alá
