Lemez

Antekirtt: Scenes

  • - minek -
  • 2016. február 21.

Zene

A Verne Gyula méltán emlékezetes és napjainkban különösen aktuális Sándor Mátyásából vett (ál)név ezúttal Farkas Zoltánt és zenésztársait rejti: a számtalan zenekarból (pl. Ugatha Christie, colorStar, Erik Sumo Band, Pál Utcai Fiúk) ismerős dobos szándéka szerint mintegy zenei tapasztalatainak és alkotói eszmélésének történetét írta meg és öntötte egy viszonylag rövid, feszes album formájába.

Farkas itt korántsem csupán a dobjait szólaltatja meg: az ütőhangszeres játék nem játszik központi szerepet az albumon (bár jelenléte, nem is mindig a klasszikus dobhang formájában, néha kétségtelenül hangsúlyos), sokkal inkább uralja a Scenes egyes, egymásba fonódó epizódjait a szerző néha filmzenei témákat idéző zongorajátéka. Az album hatásának egyik kulcsa, hogy ízeit és tónusait tekintve változatos, mégis kerek egészet képez: tulajdonképpen eszünkben sincs firtatni műfaji hozzátartozását, vagy skatulyázni az egyes szerzeményeket. Ebből a szempontból kétségtelenül becsapós is a lemez, hiszen a felütés dinamikus, rockos felvezetését sokkal meditatívabb, néha majdnem modern klasszikus jellegű, máskor meg ambientbe hajló vagy trip hop-szerű szerzemények követik. Az egymásra mintegy feleselő hangszeres játékot helyenként gondosan kiporciózott, cseppet sem tolakodó elektronika kíséri, az összképhez pedig olyan egzotikus hangkeltő eszközök is hozzájárulnak, mint a Zsoldos Dedy (!) által megszólaltatott éneklő fűrész, ami e szerepében van olyan jó, mint a theremin.

A közreműködők között felbukkannak Farkas régi colorstaros, PUF-os, Erik Sumo Band-es zenésztársai is (Szinovszki Márton, Molnár Balázs, Varga Laca), s a nagyobb részben instrumentális zeneanyagot határozottan izgalmassá teszi két nagyszerű énekesnő jelenléte. Judy Jay soulos, bluesos hangja nyomán kibújik a groove is a zenéből, Kiss Erzsi pedig elvarázsolt perceket teremt egy amúgy is különleges hangulatú albumon.

 

Launching Gagarin, 2015

 

 

 

alá

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.