Homoki Nagy István: Fikció és Pletyka

  • - ts -
  • 2004. szeptember 30.

Zene

A hónap elején lett volna kilencvenéves, decemberben lesz huszonöt éve, hogy meghalt: mára legenda. Ha azt mondjuk, természetfilm, õsidõk óta az õ neve ugrik be elõször mindenkinek Magyarországon.

Ha a nickelodeon, a filléres mozi jelent valamit ebben az országban, akkor épp ezt. A hajdani vasárnap délelõttök matinéin, az iskolai ebédlõkben - ahol a pedellus volt az alkalmi mozigépész - ment mindenféle nyalánkság, de nekem csak az maradt meg, ahogy Sinkovits Imre lenyûgözõ orgánuma lassan felülkerekedik az ósdi vetítõgép zakatolásán, és a Gemenci-erdõ csodáiról zeng a Gyöngyvirágtól lombhullásig kockái alatt...

Homoki Nagy István nem filmesként kezdte pályáját, jogvégzett emberként a természet szenvedélyes szeretete vitte a "helyes útra". Már ezért is irigyelhetjük, kevesek teszik, tehetik meg, hogy stabilnak tûnõ egzisztenciát föl-adva nézzenek új kalandok után. ' azonban efféle szempontokat aligha mérlegelt, ment a szíve után, nem sokat törõdve a kiszámítható következményekkel. Választott szakterületén; a természetfotografálásban, -filmezésben már komoly, tudományos elismertséget szerzett például, amikor rájött, hogy a naturában azért õt mégis leginkább a poézis izgatja, s a vadvízország költõjének állt. Elhagyta a sikert hozó dokumentumfilmezést, és elkezdett fikciós állatfilmeket csinálni. Mondták is akkor a hozzáértõk, hogy ez azért nem az igazi, dramaturgiai sablonokat emlegettek, hogy nem tud bánni az emberi szereplõkkel, mindenfélét. A hatvanas években úgyszólván általános "filmviták" az õ - mondjuk Jancsótól és a kor megszokott hõseitõl némiképp távol esõ - személyére is kiterjedtek.

Pedig azok az odahagyott sikerek túlzás nélkül világra szólónak voltak mondhatók, hiszen az 1951-ben bemutatott elsõ egész estés dolgozata, a Szeged melletti Fehér-tó csodás madárvilágában játszódó Vadvízország - ami egyben az elsõ ilyen magyar próbálkozás is - a már akkor magasan jegyzett Karlovy Vary-i Filmfesztiválról hozta el a legjobb operatõr díját. A következõ, 1952-es, máig leghíresebb darabja, a Gyöngyvirágtól lombhullásig pedig Velencébõl az elsõ díjat. Igen, arról a híres velencei filmfesztiválról, a Mostráról - gondolták volna?

Még megcsinálta '54-ben A kékvércsék erdejébent a Hortobágyon, az "háti-erdõ szikes, ártéri tájának madarairól, de ebben már voltak önreflexív vonások, nem magától értõdõ líra is. Itt bepillantást engedett mûhelytitkaiba... - felesleges a többes szám, hisz hozzáértése senki elõtt nem maradt rejtve korábban sem, így a titok maximum a türelem lehetett, a hosszú, kitartó les, várni a lesen, míg elõjön épp az az állat, amelyikre szükségünk van, és megcsinálja épp azt a kunsztot, amire vágyunk.

Forradalma '56-ban kezdõdött, alighanem. Ekkor ugyanis színre lépett Fickó, a komoly magyar vizsla és Pletyka, az izgága, fekete szõrû tacskó. Ne szépítsük, a természetfilmezés Stan és Panja, bár ha a kalandjaikra gondolunk, inkább Jean Marais és Louis de Funes. Bár a Cimborák elsõ része, a Nádi szélben még valamennyire követte a dokumentarista hagyományokat, de a szellem - a két nagyszerû állat-karakter szelleme - már kibújt a palackból. A két kalandornak (ne feledkezzünk meg tettestársuk-ról, Nimródról, a vadászsólyomról) ugyanis már sztorija volt meg színészi feladata, játszottak, szerepeltek, kell-e mondani, emberi tulajdonságokkal felruházott figurákat formálva meg. A 60-as második rész, a Hegyen-völgyön már a szabadjára engedett vadromantika, a gyermeki lelkû állatmese birodalma. Mellesleg az efféle szabadság egyben kalickát is jelent, ez a történet a legszokványosabb, "az elveszett jó barátok hazatérnek a gazdihoz, legyûrve ezer veszélyt" klisét tölti meg az alkotótól addigra megszokott és elvárt érzékenységgel, környezetismerettel.

Így a kocka el lett vetve, Pletyka évtizedes filmsztári karrierre indult..., bár a hatvanas években a rövidebb, hagyományosabb filmekhez sem lett teljesen hûtlen Homoki (Néma romok - '61; Hervad már ligetünk - '64; Erdei tó - '66; Erdei pillanatok - '66; Napfényes kertekben - '67), de a lelke már hõsei foglya volt. Rabul ejtette Pletyka, a tacskó, Csakli, a csóka és a többiek... (Hej, csóka; Pletyka délutánja; Macskakaland; Kurtalábú pásztor... sorolhatnánk). Azt csinálta, amit szeretett, amire a szíve vitte.

Lendvai Erzsi nagyszerû, 1999-es Homoki-pályaképében - a www. filmkultura.hu-n - olvastam, hogy Morell Mihály (Homoki vágója, a magyar filmmûvészet kimagasló alakja) szobrot készített róla, mely akkor éppen kallódott valahol. Annak, akit illet: tessék megkeresni és felállítani! Minden általános iskolában.

Ha valaki a hazaszeretettel nem lózungokban kíván találkozni, legjobban teszi, ha hozzá fordul.

- ts -

Filmjeit - DVD-n és VHS-en - a Mokép forgalmazza

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.