Zene

Wovenhand

Ha a memóriám nem tréfál meg, akkor ez volt a legelső alkalom, hogy a hazánkban már sokadszorra fellépő David Eugene Edwards az egész koncertet állva játszotta végig. Ez pedig igen erősen befolyásolta a hangzást, hiszen a gitárszék mellőzése az akusztikus hangszerek szinte teljes száműzését is magával vonta, vagyis a Wovenhand ezúttal a furcsafolkos oldala helyett gyakorlatilag mindvégig a rockos arcát mutatta a közönségnek.
  • - greff -
  • 2014. június 29.

Donizetti: Maria Stuarda

A MET tavalyi, 2012-13-as HD-évadának legjobb előadását legszívesebben újra és újra megnézné az ember, hogy emlékeztesse az agyát és az érzékeit: milyen is az, amikor minden összejön egy operaprodukcióban. Donizetti megejtő dallamvilágú, ám sokáig szépelgőnek és másodlagos frissességűnek hitt királynődrámája ezúttal ugyanis valóban drámaként jelenik meg az operaszínpadon, hála elsősorban egy nagy rendezőnek és két pompás énekesi-színészi alakításnak.

Christian Prommer: ÜberMood

Azt kell mondanunk, Ch. Prommert szinte mindenki ismeri, még ha nem is tud róla: ő a Fauna Flash egyik fele, a Trüby Trio, illetve a Voom:Voom egyik harmada - arról nem is szólva, hogy már két, elektronikus tánczenei klasszikusokból építkező albumot készített saját dzsesszbandjével.
  • - minek -
  • 2014. június 29.

"Felfigyeltek ránk"

Bő éve, 2013 márciusában nyitott a Budapest Music Center. Gyorsmérleget készítettünk az intézmény vezetőjével és a ház tulajdonosával.

Oltárgyalázó törpék

"Varázslatos tündérmese, ahol két férfi száll szembe két nővel, az utóbbiak egyikéhez, köztünk szólva, az Ön felesége szolgálhat modellül - ez természetesen maradjon teljesen entre nous, és nem különösebben fontos. Nos, az asszony igen bizarr, igen szép lelkű, alapjában véve; furcsa, hangulatember, uralkodó természetű és ugyanakkor szeretetre méltó; valójában ő lenne a főszereplő, és az egész dolog csupa tarka látványosság, palota és kunyhó, papok, hajók, fáklyák, sziklába vágott alagutak, kórus, gyermekek."
  • mi a kotta
  • 2014. június 22.

Fischer Annie 100

Két magyar zongorista kerek évfordulóját, Fischer Annie születési centenáriumát és Prunyi Ilona pályafutásának ötvenedik évét ünnepelte az a fesztiválszínházi kamaraest, amely egyszersmind a két művésznő hajdani barátságának is emléket állított.

Tune-Yards: Nikki Nack

Merrill Garbus fiatal harmincas, fehér lány New Englandből, akit szeretetreméltóan dilis fizimiskája alapján éppúgy el lehetne képzelni kemény leszbikus riot grrrl-zenekarban, mint valami ezoterikus teaház tulajdonosaként; ennek fényében talán meglepő lehet, hogy amikor igazán kiereszti a hangját, akkor leginkább úgy szól, mint egy sokat látott fekete férfi valami közepesen egzotikus nyugat-afrikai országból.
  • - szszcs -
  • 2014. június 22.

The Horrors: Luminous

A 10-es évek vérszegény gitárpopkínálatának üde színfoltja a Horrors, éppen ezért szívesen ajánlja őket az ember az ismerőseinek abban a reményben, hogy nem az "ez már megint valami sablonos indie-szar?" reakciót kapja.

Gustave Tiger: At The Idyll's End

Meglepő módon a Moog dobosa és basszusgitárosa (utóbbi Szabó Sz. Csaba, lapunk alkalmi szerzője - a szerk.) által vezetett zenekar adta az utóbbi idők legjobb válaszát arra, hogy mit lehet kezdeni a fénykorán látszólag túllépett gitárzenével.
  • Lang Ádám
  • 2014. június 22.

Elefánt a hőhullámban – Damon Albarn: Everyday Robots

Damon Albarné mára nemcsak a britpop-generáció, hanem a 90-es évek egész angol gitárzenéjének is a legjobban csengő neve. A korszak nagy zenekarai, a Pulp, az Oasis, a Suede, de még a Radiohead vagy a Placebo is az új évezred első felére elfáradtak, feloszlottak, és az új évtizedben már nem igazán voltak tevékeny tényezők, inkább csak a múltjuk legitimálta a koncertjeiket, visszatéréseiket vagy az egyes tagok szólólemezeit.
  • Lang Ádám
  • 2014. június 22.

"Másol, aztán játszik vele"

Bár a pinceklubok közönségét már a retrósra fésült debütlemezzel zsebre vágták, az egyik legizgalmasabb magyar rockzenekarrá a ténylegesen progresszív és pszichedelikus Lost Measure-rel értek. Új lemezük, a Pentagram megerősíti ezt a státuszt, miközben elektronikus kísérletezésekkel is kacérkodik.
  • Soós Tamás
  • 2014. június 22.