Az általuk feldobott katedrálispunk megnevezés ugyan már a tavalyi Mitanni Mares EP dalait sem fedte le teljesen, mégis segít az eligazodásban: lehet, hogy már minden megtörtént a popzenében, viszont a kombinációk végtelenek.
A Gustave Tiger úgy fest abszurd történelmi tablókat, és idézi meg régi, nagy formátumú emberek tébolyát a független gitárzenék eszköztárával, hogy nemcsak vicces és szórakoztató lesz az egész, hanem többször katartikus is. A legjobb példa erre a Gourgandine Simaitha utolsó fél perce, ahol a zakatoló punkszám fölé behúzódik egy templomnyi kórus, majd ráesik az egészre az összekuszálódott fúvósszekció. Ez a koncepció igen jól működik a lemez legtöbb dalában, a Sister Sybarite kórusműben kulminálódó posztpunkjában, a Clitoris Crucifix hardcore-őrületében, vagy a lassan becsavarodó, zajos Idiot Prince-ben, és kifejezetten jót tesz a zenének a 40 dayses Szurcsik Erikával érkező női szólam is. A lemez egyetlen hibája pedig éppen az, ami később talán a leghasznosabb lehet: egyszerűen túl sokfelé indul el. Az elején tűzijáték, slágerek, aztán becsavarodik az egész, majd pszichedelikus témák jönnek, a végén pedig az utolsó két gyengébb szám már nem igazán tudja az egészet összefűzni. Ennek ellenére a Gustave Tiger simán az egyik legjobb dolog a mai gitárzenében.
Szerzői, 2014
