Koncert

Wovenhand

  • - greff -
  • 2014. június 29.

Zene

Ha a memóriám nem tréfál meg, akkor ez volt a legelső alkalom, hogy a hazánkban már sokadszorra fellépő David Eugene Edwards az egész koncertet állva játszotta végig. Ez pedig igen erősen befolyásolta a hangzást, hiszen a gitárszék mellőzése az akusztikus hangszerek szinte teljes száműzését is magával vonta, vagyis a Wovenhand ezúttal a furcsafolkos oldala helyett gyakorlatilag mindvégig a rockos arcát mutatta a közönségnek.

Nincs ez másként a zenekar egészen kiváló új lemezén, a koncerten alaposan feltárt Refractory Obdurate-en sem. A Wovenhand jelenleg kvartettként, kétgitáros felállásban játszik, és kifejezetten brutális megszólalásra tör: az új lemezről előhúzott Hissben, vagy az előző album, a The Laughing Stalk záró számában, a Glistening Blackben könnyedén elhajtották magukat addig a fenyegető égzengésig, amely még a mostanában egyre közelebbi rokonuknak tűnő Swans koncertjein is a ritkább pillanatok közé tartozik. A bandanás másodgitáros egyébiránt a látványnak is jót tett, hiszen a fehér westernkalapban színpadra lépő, a korábban látottaknál néhány fokkal kevésbé zaklatott fővezérrel együtt eredményesen testesítette meg a szakállas alkoholistának mutatkozó foglyait (vagyis a dobost és a basszert) a vérdíjért a vadnyugaton keresztülcipelő fejvadász klasszikus alakját. De azért nem csak a szétrepedő korszakok koromsötét éjszakáiról szólt a koncert: a szintén friss és nagyon eleven Good Shepherd, amely mintha a korai Cult vibrálását élesztené újra, egy alternatív univerzumban rádiós sláger is lehetne akár. Edwards koncertjeinél talán már le sem szükséges írni, de azért álljon csak itt, hogy az első hangtól az utolsóig hibátlanul és teljes szívből játszott mind a négy zenész - hiányérzetet így aztán csak a ráadás rövidsége kelthetett, amikor is mindenki lélegzet-visszafojtva várt legalább egy vagy két 16 Horsepower-számot, de a zenekar végül nem vitte be a kegyelemdöfést.

A38 hajó, május 21.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.