Interjú

"Másol, aztán játszik vele"

Vígh Dávid gitáros, Dure billentyűs - Turbo

  • Soós Tamás
  • 2014. június 22.

Zene

Bár a pinceklubok közönségét már a retrósra fésült debütlemezzel zsebre vágták, az egyik legizgalmasabb magyar rockzenekarrá a ténylegesen progresszív és pszichedelikus Lost Measure-rel értek. Új lemezük, a Pentagram megerősíti ezt a státuszt, miközben elektronikus kísérletezésekkel is kacérkodik.

Magyar Narancs: Hogyan alakult ki az új lemez elektronikusabb, effektdúsabb hangvétele?

Dure (képünk bal szélén): Azt gondolnád, billentyűsként én felelek érte, pedig nem. Én most is inkább a komolyabb, rhodesos billentyűtémákkal jöttem elő. Aztán Dádó hozott egy csomó ötletet, hogy milyen típusú hangszínekkel színezné ki a számokat.

Vígh Dávid (a képen középen): A Takkra nevű elektronikus projektem pszichedelikus, ambient stílusú, nagyon nyugodt energetikájú zene, és emiatt kísérletezem elektronikus hangzásokkal is. Az eddigi munkamódszer az volt, hogy Dure-ral közösen dolgoztuk ki a billentyűtémákat, vagy próbán alakultak ki, és csak rögzítettük őket. Most inkább produceri füllel álltunk hozzá, és a meglévő felvételekhez utólag tettük hozzá az elektronikát.

Dure: Én egyébként szeretnék majd egy pszichedelikus rockhangzásokkal megspékelt élő goa/trance lemezt is rögzíteni a srácokkal. Transzcendens élményt nyújtó, repetitív alapra épülő elektronikus zenét.

MN: Az alkotófolyamat során hogyan változott a lemez arculata?

VD: Amikor a Lost Measure-t befejeztük, elkapott minket egy akusztikus hullám, és lecsupaszítottuk a dalainkat. Ezen a hullámon voltunk háromnegyed évig, össze is állt egy akusztikus lemez gerince. Hat-nyolc dal, amiket végül nem fejeztünk be, demószinten maradtak, szövegek nélkül. Két évvel ezelőtt megint elkezdtek jönni a riffek, így félretoltuk az akusztikus lemezt. A nettó két év alatt, amíg összeraktuk a Pentagramot, nyilván sok hatás ért, és ezek összessége érződik a lemezen. Vannak olyan akusztikus dalok is, amik rákerültek az új lemezre, például a Whirlpool. Dure hozta a szikráját, az akkordmenetet, és abból bontottuk ki a dalt egy jammelés során.

MN: Talán ez a lemezetek állt össze a legnehezebben - még arról is szó volt, hogy Dure kilép a bandából...

Dure: Ez az egész túl lett dimenzionálva. Volt egy vitaforrás, ami a próbateremhez kapcsolódott, és hiába váltottunk próbahelyet, még mindig gerjedtek problémák a múltból eredően. Azt hittem, az lesz a megoldás, ha elhagyom a csapatot. Ez az első pillanattól fogva nagyon rossz érzés volt, és csak egy hétig tartott. Végül visszamentem, és megbeszéltük.

VD: Ezek egokérdések. Vannak konfliktusok, amiket megoldunk, és megerősödünk tőlük. Átmentünk azon, hogy valami szétbomlik, ami fontos mindenkinek, és utána újra összeáll. Ez a tanulási folyamat része. Egy idő után rájössz, hogy sokkal fontosabb létrehozni valamit, mint egy személyes sérelmedet orvosolni. Mi már mosolyogva tekintünk vissza erre. Egyébként szerintem nem is működne ez a formáció más tagokkal. Valahol az egész alapja a mi zenei együttműködésünk Dure-ral, mert a mi közös jammeléseinkből alakult ki a Turbo. Nyilván mindenki más ugyanolyan fontos, de valahogy ez adja az egész rezonanciáját, mert nagyon hasonló a grúvunk. Kicsit olyan ez, mint az AC/DC-ben Malcolm és Angus Young. 'k annyira együtt vannak, hogy ha bárkit kicserélsz, akkor megváltozik az egész kémiája.

MN: Amikor Pentagramra változtattátok a lemez címét, hogy jelezzétek, a Turbo csak ötötök közös hullámhosszán működhet, nem gondoltatok arra, hogy akik nem ismerik a gondolati hátterét, csak annyit fognak látni, hogy van egy Turbo nevű zenekar, aminek kijött egy Pentagram című lemeze...

VD: ...ami nagyon klisés. Gondoltunk erre, de ez nem tántorított el az elképzeléstől. Amúgy is borzasztó klisés nevünk van. Mindenképpen közelebb kell lépni a Turbóhoz ahhoz, hogy működjön. Aki nem teszi meg ezt a lépést, annál ez nem fog mélyen becsapódni.

Dure: Ezeket a hangokat valaki már lefogta a világtörténelemben. Az a lényeg, hogy az alap legókockákból, amikből mindenki építkezik, te is össze tudsz rakni egyedi várakat, attól függetlenül, hogy milyen alapklisékhez nyúlsz. Ha kellően egyszerű kockákat használsz, és nem komplett paneleket, megvan az esélyed arra, hogy valami egyedit alkoss. Az ember így működik: másol, elsajátítja az adott dolgot, aztán játszik vele, amikor a tudás az élete részévé válik. A zene is ezt a mintát követi, amikor fejlődik vagy valami új születik.

MN: Mondják azt is, hogy mindenki csak a korai rockbandákat másolja manapság, de közben elfelejtik, hogy a Deep Purple-nek vagy a Led Zeppelinnek több plágiumbotránya is volt, csak ma már nem ismerik azokat a zenéket, amikből ők kölcsönöztek.

VD: Pontosan. A korai '60-as években mindenki folkot játszott, és a folkzenében teljesen normális volt, hogy meglévő dolgokat használtak és alkottak újra. Az akkori bandák a bluest is folkként élték meg, és nem csináltak morális kérdést abból, hogy olyan zenét játszanak el, amit hetven évvel azelőtt írt egy bácsi a Mississippi mellett. Rájöttek arra, hogy az előadásmód és ahogy ők a zenét interpretálják, önmagában hatásos művészi formula. Az intenció és az interpretáció a művészi értéknek legalább a fele, amiről nem szabad elfeledkezni.

MN: A Lost Measure-nél az volt az intenciótok, hogy "felszabadítsátok a zenei formákat". Igaz ez a Pentagramra is?

VD: Mindenképpen. A Pentagram egy kísérletező album, amin jobban visszanyúlunk a dalokhoz, a dalstruktúrákhoz. A hangzás is kísérletezőbb, illetve a rövid átkötők sem turbós megnyilvánulások, inkább az elektronikus kísérletezéseimből származnak. Az utolsó trackben, az Exhalerben például teljesen lebontjuk a turbós formavilágot.

MN: Terence McKenna pszichedelikus tapasztalatról szóló szövege hogy került a lemezre?

VD: Lehet, hogy nem egyértelmű mindenki számára, de a pszichedelikus kultúra az életünk részévé vált az utóbbi időben. Terence McKenna az egyik irányzat hangadója volt, és a lemezen hallható kis idézet arról szól, hogyan állj a pszichedelikus élményhez. Az Avalont is egy pszichedelikus élmény ihlette, ezért relevánsnak tűnt McKenna szövegét beletenni.

Dure: Én mostanában a sámán- és táltoskultúrába ástam bele magam. Ez megerősítette bennem az érzést, hogy a világban, amely alapvetően rezgésekre épül, különösen fontos szerepe van a zenének, ami maga a közös rezgés. A trance zene is elkezdett foglalkoztatni, mivel tudatosult bennem, hogy ez az a fajta hangzás, ami régen a sámánkultúra volt. Rájöttem, hogyan lehet gyógyhatású egy zene, és hogyan függ össze a csakrákkal és az energetikákkal, és a test vagy a világ áramlási rendszerével.

VD: A fizika is bebizonyította, hogy különböző frekvenciáknak különféle hatásaik vannak az anyagi megnyilvánulásokra. Ha a jegesedő vizet különböző frekvenciákkal kezeled, eltérő kristályformák alakulnak ki. És ugyanez igaz az emberi testre, hiszen az egy 70 százalékban vízből álló, élő rendszer. Ebből a szempontból a zene igenis lehet gyógyító. Mi is próbálunk nem öncélú zenét csinálni, hanem olyat, ami legalább minket helyre tesz, és akkor ezt tudjuk kifelé is sugározni. Az elektronikus projektjeim sokkal inkább erre vannak kihegyezve, kifejezetten reparáló, regeneráló zenét igyekszem létrehozni. Mindenféleképpen szükség van egy gyógyulási folyamatra, mert egyikünk sem egészséges, különösen a modern ember.

MN: Ha már szóba került a sámánizmus: Dávid, te játszottál a VHK-ban is. Milyen hatással volt rád Grandpierre Atilla?

VD: Nagyon fiatal voltam, amikor a VHK-ban játszottam, de meghatározó élmény volt. Addig egy zárt struktúrában gondolkodtam zeneileg, ami nagyon fejből jött, és mindent sematikákban próbáltam megoldani. Ott jöttem rá, hogy milyen az, amikor tényleg felszabadítod a kreatív energiákat, és sokkal mélyebbről érkezik az inspiráció.

MN: A Soul Sister klipje, amiben pontfelhőkké transzformálódtok, hogyan kapcsolódik a vázolt koncepcióhoz?

VD: A szintaktikus grafikai elemek, amik minket "alakítanak" a klipben, az összekapcsolódás metaforái. Ha öt ember létre tud hozni valamit, az mindig nagyobb lesz, és jobban fog sugározni, mint ha egy ember állna oda. A Turbo is pontosan erről szól.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?