Interjú

"Felfigyeltek ránk"

Gőz László, a BMC igazgatója

  • Rácz Judit
  • 2014.06.29 12:05

Zene

Bő éve, 2013 márciusában nyitott a Budapest Music Center. Gyorsmérleget készítettünk az intézmény vezetőjével és a ház tulajdonosával.

Magyar Narancs: Nézzük végig, mi történt a házban és a ház által a nyitás óta!

Gőz László: Az egyik leganakronisztikusabbnak tűnő tevékenységünk, a lemezkiadás jól illusztrálja, hogy a BMC szeret széllel szemben haladni: idén újra elérjük a lemezkiadói fénykorunk teljesítményét, az évi tíz új lemezt. Ezt megkönnyíti, hogy a felvételeket saját koncertteremben, illetve felvételi stúdióban, saját technikával készítjük. Díjak és recenziók sora bizonyítja a BMC Records harminc országban terjesztett lemezeinek sikerét. A lemezcégek halálhíre ellenére megerősödni látszik a CD mint hanghordozó híveinek tábora, tehát a produktumok nem a raktárnak készülnek. A BMC másik funkciója a dokumentálás. A Zenei Információs Központ feldolgozási tempója felgyorsult, a könyvtár pedig megduplázta szakmai közönségét, amihez szintén nem kevéssel járul hozzá, hogy a ház ideális környezetet biztosít. A BMC harmadik működési területe az Opus Jazz Club, amely lassan ugyan, de mára jegyzett hellyé vált a budapesti dzsesszéletben, ráadásul karakteres profillal: nagyon jó hangminőséget nyújtó, középelegáns hely, karakteres műsorkínálattal és ráadásul olcsó ételekkel. A klub nagyjából kétszáz koncertje közül már félszáz volt olyan, ahová nem fért be minden érdeklődő. Felfigyeltek ránk a Magyarországon működő külföldi - német, holland, belga, francia, román, észt, litván, lett, svéd, dán, japán, amerikai, svájci - kulturális intézmények és külképviseletek, amelyek szívesen hozzák a BMC-be az érdekes művészeiket. Külföldi vendégművész felléptetése jelentős kigazdálkodandó feladat ugyan, de ez a speciális kínálat vonzza a közönséget, ezek a zenészek ugyanis nagyrészt nem a máshol is hallható mainstreamet képviselik, hanem a jövő zenéjét, amire a nem kevés fiatalból, valamint 20-25 százalékban külföldiekből álló közönség fogékonynak tűnik. A BMC kulturális tevékenységének negyedik ága a koncertrendezés. Az elmúlt év hozzávetőlegesen száz - nagyjából fele-fele arányban saját rendezésű, illetve befogadott - koncertje között volt nagyon alullátogatott és telt házas egyaránt, amiből az első éves 60 százalékos látogatottsági átlag kialakult. A saját koncertarculat kialakítását most tanuljuk, de az arculatot maga a ház is alakítja: kiderült, hogy a kortárs koncertek nagyon jól érzik magukat itt, és sokszor hoztak nagyobb közönséget, mint egy kézenfekvő barokk vagy klasszikus. Szintén a ház jellege és persze nem utolsósorban a benne lakó Eötvös Intézet hozza ide a különféle zenei kurzusokat, melyek közül a legjelentősebb a Mrozáek-darab alapján írt kamaraopera-verseny és workshop volt; az ebből keletkezett Out at S.E.A., hat különböző nemzetiségű fiatal komponista munkája a BMC-beli bemutató után több európai városban színre kerül. A koncertjeink egyik minőségi szegmensét képviseli az a mintegy harminc koncert, amelyet a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál (volt Budapesti 'szi Fesztivál - a szerk.) tart a BMC-ben. A nagy tömegeket vonzó világsztárok számára a ház kicsi, ezért ezek nehéz és korai lekötésével nincs gondunk, vagyis nem kell évekre előre, kockáztatva terveznünk. A kivétel, Andreas Scholl sem a Müpát megtöltő barokk műsorával lépett fel itt.

MN: Egy ház, különösen, amiben ennyi minden zajlik, igazából lakva-használva mutatja meg magát. Voltak-e meglepetések, jók vagy rosszak?

GL: A többféle funkciót egyesítő épületről a reméltnél hamarabb kiderült, hogy kiválóan alkalmas kulturális/tudományos/oktatási konferenciák rendezésére is, hiszen különböző helyiségei, beleértve a szálláslehetőséget is, minden igényt kellemesen képesek kielégíteni. Itt tartotta éves gyűlését az Európai Művészeti Menedzserek Szövetsége, konferenciázott az Antall József Tudásközpont és a Terror Háza. A Matehetsz (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) fiatal zongoristatehetségeket mutatott be három napon át, a Balassi Intézet is itt rendezte a külföldi magyar intézetek igazgatóinak éves találkozóját stb. A konferenciaszervezés mint tevékenységi kör tovább bővíthető, ami nemcsak anyagilag és hírnév szempontjából jó, hanem minőségi találkozásokat tesz lehetővé, amelyekből jó együttműködések jönnek létre.

MN: Milyen következtetéseket lehet levonni a tapasztalatokból?

GL: A koncertek számának jelentős növelése már túlterhelné az intézményt, illetve megbillentené a pénzt hozó céges és a pénzt sokszor inkább vivő, de a BMC létének értelmét adó kulturális tartalom szükséges arányát. A nyitás óta 300 koncertet tartottunk, amiből 200 dzsessz és 100 komolyzenei volt. Ha ezek közönségéhez hozzáadjuk az egyéb kulturális események, konferenciák, kurzusok, épületbejárások, könyvtárlátogatások, előadások, fotókiállítások és a többi résztvevőinek számát, nagyjából 60 ezer látogatónál járunk. Rajtuk kívül 37 ezer ember járt a házban céges rendezvényeken, vagyis a BMC új épületébe egy bő év alatt hozzávetőlegesen százezren tették be a lábukat, azaz győződhettek meg az építészeti, akusztikai és funkcionális minőségéről. Ezt a minőséget, illetve annak létrehozóit a rangos építészeti portál, az Architizer nemrégiben két díjjal is kitüntette (lásd erről keretes írásunkat).

MN: Mekkora stáb menedzseli ezt a forgalmat?

GL: A BMC 37 alkalmazottjából négyen foglalkoznak a kulturális rendezvényekkel; a könyvtár öt, a BMC Records négy főt foglalkoztat; a céges rendezvényeket hivatásszerűen ketten menedzselik, de a BMC tradíciójához híven adott esetben mindenki mindenbe beszáll, ami kiemelten vonatkozik rám és a helyettesemre, Mankovits Adrienne-re.

MN: Noha magáncégről van szó, a BMC kulturális közfeladatot lát el, ezért tavaly óta közpénzre is pályázik.

GL: A működésünkre és a programjainkra kértünk és kaptunk évi 290 millió állami forintot. A ház megépítésére felvett banki kölcsön havi tízmilliós hiteltörlesztését teljes egészében sikerül a céges rendezvényekből fedezni.

MN: A művészeti események időpontját jóval hamarabb kell fixálni, míg egy cég jóformán azonnalra is adhat csábítóan jövedelmező megrendelést. Hogyan oldják meg az efféle dilemmát?

GL: Noha a kereskedelmi tevékenység biztosítja a bankhitel törlesztését, a kulturális és céges rendezvények olykor elkerülhetetlen időbeli ütközése esetén 90 százalékban a kultúra javára döntünk. A kevés kivétel is többnyire békésen letárgyalható, és egy kezemen meg tudom számolni a nehéz eseteket, és csak egy művészi sértődésre emlékszem.

MN: Milyen más felfedezéseket hozott az elmúlt egy év?

GL: Nem feltétlenül számítottam rá, hogy ilyen gyorsan megszaporodnak a nemzetközi kapcsolataink - nem csak, de jórészt az Eötvös Intézetnek köszönhetően -, és ez új dimenziókat nyit a további gondolkodás és új tevékenységek előtt. Tervezünk versenyeket, kurzusokat, esetleg saját rendezésű konferenciákat is. 2016-ban mi szeretnénk rendezni az EJN (European Jazz Network) éves találkozóját, ami idehozná a dzsesszvilág legjelentősebb figuráit. Neves fellépőink és jó nemzetközi projektek révén szerintem a legjobb úton vagyunk afelé, hogy jegyzett intézménnyé váljunk a nemzetközi zenei szcénában is. Másik fontos hozadéka volt a működés első évének, hogy a kortárs zenével kapcsolatban eltűnt belőlünk az az érzés, hogy "nem érdemes csinálni, nincs közönsége, senkit nem érdekel" - az elmúlt időszak egyértelműen rácáfolt erre. A ház, úgy tűnik, természetes közege ennek a zenének, ezen a területen tehát érdemes továbblépni.

MN: Hogyan alakultak a tervezett együttműködések a főváros legjelentősebb zenei intézményeivel?

GL: Havi szinten találkozunk és egyeztetünk Káel Csabával (Müpa és Fesztivál Tanács) és Csonka Andrással (Zeneakadémia) a tervekről, a kínált koncertekről és programokról, hogy ne értelmetlen átfedések és rivalizálások, hanem értelmes kombinációk szülessenek. Például mi adunk helyszínt számos akadémista diplomakoncertjének vagy egy-egy zeneakadémiai program kurzus vagy előadás részének, vagy éppen a Müpa egyik koncertjéhez kapcsolódóan Eötvös Péter tart előadást a BMC-ben.

MN: Tőled mindig számíthatunk olyasmire, ami másnak nem jutna eszébe, vagy ha igen, a gondolatát is elhessegetné. Mit lehet megosztani újabb nagy terveid közül?

GL: A zongoraházat. A Dísz tér 4-5. szám alatt áll kihasználatlanul az a ház, amely sokáig a pápai nunciátus helye volt Budapesten; itt működött Angelo Rotta nuncius, aki a vészkorszakban több mint 13 ezer zsidónak szerzett menlevelet (s ezt az ország meg is hálálta azzal, hogy a háború után kiutasította Rottát). A házat megvette egy külföldi magánbefektető, de szerencsére nem luxushotelben gondolkozik, hanem, miután a BMC-ben járt, megkért minket, álmodjunk az épületbe valamit, ami hasonló elven működik, mint a BMC - kulturális intézmény, ami azonban egyéb tevékenységével ki tudja termelni az intézmény létrehozására, az épület átalakítására a tulajdonos által felvett hitel törlesztését. A legfelső szinten található 300 négyzetméterre zongoramúzeumot és előadótermet tervezünk. Billentyűs hangszereket állítanánk ki és használnánk koncertezésre, magántulajdonosokkal és a Zenetudományi Intézettel együttműködve, a hangszereket felújítva vagy a felújítást támogatva, és különleges koncerthelyszínt biztosítva a zongorairodalom számára. A beruházás jelenlegi értéke 1,2 milliárd forint, a nyitást 2016 tavaszára tervezzük.

Építészet és hang

A világ egyik legnagyobb építészeti portálja, az Architizer szemlézi a legátfogóbban a nemzetközi építészeti szcénát. Egy-egy ország, nagy cég vagy állami testület is oszt építészeti díjakat, de nemzetközi építészeti díj - az évente egyetlen építészt kitüntető, építészeti Nobel-díjnak szímító Pritzker-díjon kívül - nemigen van. Az Architizer két éve alapított díját (A+ Awards) 60 kategóriában osztja ki, a közel háromszáz fős zsűriben többek között a MOMA kurátora, a Google kreatív igazgatója, építészeti irodák és egyetemi karok vezetői, dizájnerek, az ipar és a művészet hírességei szavaznak az általuk legjobbaknak ítélt épületekre, valamint közönségszavazás is van. Az idén 2700-an neveztek. A BMC épületének tervezői, Chehadé Abdel Rahim, Gőz Dorottya és Taraczky Dániel (képünkön), az Art1st Design Studio építészei az "Építészet és hang" kategóriában kaptak első díjat, továbbá a "Színházak és előadótermek" kategóriában (amelyben Zaha Hadid bakui koncertterme vitte el az első díjat) különdíjat. A BMC már korábban megjelent az ArchDaily portálon, s az épületre felfigyelve az építészeket megkereste az Architizer. A díjakra maguk az építészek jelentkeznek, pontosan meg van jelölve, milyen és mennyi szöveges ismertetőt, fotót és tervrajzot kell bemutatni. A díjak odaítélésének kritériumai nincsenek külön meghatározva, ez ennyi pályázónál és ilyen széles merítésű zsűrinél nem is lenne kezelhető - a zsűritagok személyes ízlésük és saját szakmai szempontjaik szerint ítélnek. A díjakkal nem jár pénz, a nyertesek maguk fizetik a repülőt és a szállodát a díj átvételéhez, viszont ingyen ihatnak és cseveghetnek a díjátadó gála előkelő New York-i helyszínén - ami egyáltalán nem kevés, mert a legtöbb díjat egyszerűen ki szokták postázni, itt viszont lehetőség nyílik a szakma krémjével és érdekes kollégákkal találkozni, kapcsolatokat építeni, a média és az esetleges megrendelők előtt megmutatkozni. A három építésztől hiába érdeklődtünk, hogy nagyjából kinek mi a körülhatárolható része, hozzájárulásának jellege a BMC tervezési és megvalósítási folyamatában, ők következetesen ragaszkodnak ahhoz, hogy minden közös munka eredménye. A ház létrejöttének tekervényes történetét, az adottságokat, komplex elvárásokat és körülményeket figyelembe véve ez összességében valószínűleg így is van - és feltehetőleg így lesz a következő BMC-s projektjükben, a zongoraház megvalósításában is. (Az épületről is szót ejtünk korábbi cikkünkben: Tartós anyagból, Magyar Narancs, 2013. március 21. - a szerk.)

Neked ajánljuk

Szécsi Noémi: Nem és nem

  • Szécsi Noémi

Erős szíve legyen annak, aki kicsavarja az olvasó tömegek kezéből a Jókaijukat. Ez egy szent kötelék, elszakíthatatlan.

Gépre kötve

Magyar közéleti influenszer nem robbantott nagyobbat az elmúlt időszakban, mint Gulyás Márton a Partizán elindításával. De itt rögtön tisztáznunk kellene, hogy mi is pontosan az a felület, ahol a Partizán működik.

Határkeresők

Leszbikus anyák, bocsánatot kérő gyilkosok, a mennyországba beszívva-bemargaritázva igyekvő floridai nyugdíjasok. Megnéztünk pár filmet az idei BIDF programjából.

A sötétség oldalvizein

  • Bacsadi Zsófia

Sokáig úgy tűnhetett, hogy a holokauszt marad a zsidókról zsidók által mesélt történetek sarokköve, a meghatározó trauma, amely évtizedek múltán is formálja az elbeszélést és a népirtás után született generációk identitását.

Lawrence Ferlinghetti (1919–2021)

  • Kálmán C. György

Nyilván vannak néhányan, szerencsések, akik személyesen is ismerték, magyarok is. Biztosan csupa jó emlékük van róla, azt hiszem, hogy szívélyes, kedves, kedélyes vendéglátó lehetett.

„Dúdolok neki Prokofjevet”

  • Soós Tamás

Játszik az agyafúrtan rockos Óriásban és az írókat könnyűzenészekkel összehozó Rájátszásban, de az elmúlt években szólóban találkozhattunk vele. Apaságról, Háy-versekről és a február végén megjelent második szerzői lemezéről beszélgettünk.

„Nem volt terv”

Huszonkét éves korában hagyta el az országot, jelenleg Thai­földön van a műterme. Minden munkája – bár a formák, a színek és olykor a médium is változnak – az ember, az emberség helyét keresi a szűk és a tágabb környezetben. Művészetről és hazáról beszélgettünk Messengeren, egy kalandos életút történeteinek a keretében.

Iskolajáték

A nálunk még kevéssé ismert amerikai író-költő regénye számos elismerést kapott, mérték­adó irodalmi fórumok szavazták be az év legjobb könyvei közé, Pulitzer-díjra is jelölték.

„Mint egy Molotov-koktél”

Nemrég magyarul is megjelent harmadik regénye, Az iskola Topekában lelkes fogadtatásra talált Amerikában. A New Yorkban élő íróval a város jövőjéről, a Trump-korszak gyökereiről és a költőket érő kínos kérdésekről is beszélgettünk.