Koncert

Fischer Annie 100

Zene

Két magyar zongorista kerek évfordulóját, Fischer Annie születési centenáriumát és Prunyi Ilona pályafutásának ötvenedik évét ünnepelte az a fesztiválszínházi kamaraest, amely egyszersmind a két művésznő hajdani barátságának is emléket állított.

Prunyi Ilona a koncert első felében a fiatal Banda Ádámmal együtt muzsikált, s közös játékuk egyszerre tette érzékletessé a kettejük közötti emberi és művészi rokonszenv magas fokát, valamint azt a ritka konstellációt, amikor két, alapjában introvertált muzsikus terelgeti egymást a reflektorfény felé. Schubert g-moll és Brahms d-moll hegedű-zongora szonátájában Prunyi mindvégig a háttérből vezetett, s csak ritkán (mint a Brahms-szonáta harmadik, Un poco presto e con sentimento jelzésű tételében) eresztette delikát zongorahangját az előtérbe, Banda még érőfélben lévő, de már rég figyelemre méltó hegedűszava mellé. A koncert második felének programja bevallottan a zongorairodalom kedvelt ráadásszámai közül lett összeválogatva, s az elmúlt években kéztörésen, sőt -bénuláson is átesett Prunyi Ilona most bravúrszámok sorával bizonyíthatta manuális készségeinek újbóli diadalmas birtoklását. Kézkeresztezések és egyéb látványosan virtuóz szakaszok sorjáztak Chopin, Liszt és Dohnányi Ernő felhangzó darabjaiban, s ha itt-ott elő is fordult egy-egy melléütés vagy elkentebb zenei pillanat, azért az összhatás így is több mint imponálónak bizonyult. Az op. 34-es három Chopin-keringő sorozatnyitó, Asz-dúr darabja, majd a meghirdetett program végén Johann Strauss Kincskeringőjének Dohnányi-féle hálás, ámde kutyanehéz átirata különösen lenyűgöző állapotában mutatta a szerény pódiumalkatú zongorista művészetét. Ilyen műsor-összeállítással a koncert azután szinte észrevétlenül lépett át az immár valódi ráadások szakaszába, ahol Prunyi Ilona lelkes közönsége nem is adta alább további négy zongoradarab kikövetelésénél.

Müpa Fesztivál Színház, május 13.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.