Lemez

Igazi visszatérő

The Magnetic Fields: Love At The Bottom Of The Sea

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2012. április 10.

Zene

A Love At The Bottom Of The Sea igazi visszatérő lemez, habár nem annyira a szó klasszikus értelmében, hiszen Stephen Merritt és zenekara, a Magnetic Fields, ha nem is a kilencvenes években megismert munkatempójában, de azért mégis rendszeresen jelentkezett nagylemezekkel az elmúlt évtizedben. Azonban az 1999-es - a "minden idők legjobb lemezei" típusú listákon gyakran előforduló, tripla - 69 Lovesongs című csúcsalbum után az addigi szintetizátor-központú hangzást felváltotta előbb a vonósokkal dúsított felnőtt popzene (i), majd a torzított gitárok kaptak központi szerepet (Distortion), míg aztán végül, két éve Merritt és segítőtársai egy folkos-akusztikus albummal (Realism) búcsúztak az évtizedtől, illetve az új hangzásoktól, hogy visszatérjenek ahhoz, ami a legjobban áll nekik: a szintetizátorokhoz.


A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy egyrészt Merritt van annyira jó és karakteres dalszerző (illetve szövegíró, de ez külön cikk témája is lehetne), hogy a szerzeményei igazából bármilyen hangszerelésben megállják a helyüket; másrészt pedig, ha már az a kérdés, hogy melyik volt a Magnetic Fields legjobb korszaka, akkor én Merritt saját maga előtt viccesen tisztelgő kamutribute-lemezét, a 6ths név alatt megjelent Wasps Nestst jelölném meg, amin mások éneklik a zenekarvezető dalait. Ez egyébként azért fontos, mert Merritt távolságtartóan viccesre vett, ám valahogy mégis tolakodó baritonja néha azért picit már sok, és az új lemeznek is jót tesz, hogy a dalok kábé felét a régi jó ismerős, Shirley Simms énekli, egyébként nagyon édesen. És igen, tényleg újra a kicsit barkácshangulatú, de amúgy gondosan megkomponált szintetizátoroké a főszerep, a klasszikus szintipopos alapok pedig olykor a folk, máskor a gyerekdalok vagy a popzene előtti szórakoztató zene felé lengenek ki. Merritt pedig egyszerre tud okos, nagyon vicces (de tényleg, legalább tíz novelty produkciót lehet építeni erre a lemezre is) és a maguk módján megható dalokat írni, s a felénél már igazából az sem zavaró, ha úgy énekel, mint egy öregedő bonviván.

Domino/Neon Music, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.