Csupán négy éve alakult meg az Il Pomo d’Oro, de az együttest máris joggal sorolhatjuk a nemzetközi régizenei előadópraxis élvonalába. Eredetileg operaprodukciók céljából jöttek létre (kiváló Händel-lemezük, a Partenope egyik szerepében a világszerte egyre inkább számon tartott Baráth Emőkét halljuk), különféle világklasszis kontratenorokkal (Max Emanuel Cencic, Xavier Sabata, Franco Fagioli) is készítettek lemezeket, de a hangszeres muzsika sem áll távol tőlük. Ebből válogat legutóbbi dupla CD-jük hézagpótló módon. A két korongon hallható hét kompozícióból öt Joseph Haydn versenyműveiből ad ízelítőt. Az életmű elhanyagolt területe ez: Haydnt elsősorban szimfóniák, vonósnégyesek és néhány nagy oratórium alkotójaként tartják számon. Nagyjából ugyanannyi versenyművet írt, mint Mozart (hozzávetőleg negyvenet), de ezek iránt szinte teljes a közöny.
Most az együttes régi és új vezetője, a hegedűs Riccardo Minasi és a csembalista Maxim Emelyanychev egy hegedű-, két csembaló- és egy hegedű-csembaló kettősversenyt játszik, s mindehhez társul még egy remek kürtverseny Johannes Hinterholzer előadásában, ráadásnak pedig „A tyúk” szimfónia is megszólal (g-moll, Hob. I:83), valamint szólócsembalón a C-dúr fantázia (Hob. XVII:4). Kontrasztos zenekari muzsikálás, temperamentumos hegedűszólók, vonzón karcos natúrkürt-hangzás és kissé szárazabb (talán kevésbé szerencsésen mikrofonozott) csembalójáték.
A három billentyűs művet érdemes lett volna háromféle billentyűs hangszeren előadni: a két szólókoncert közül az egyiket csembalón, a másikat fortepianón, a kettősversenyben pedig játszhatott volna orgona (hiszen Haydn a billentyűs szólamot itt erre írta). Sebaj, az összhatás így is meggyőző: megtudjuk belőle, hogy Haydn milyen diadalmasan eredeti versenymű-komponista volt, és a produkciók a nagy előd, Philipp Emanuel Bach hatását is frappánsan tárják fel.
Erato, 2 CD, 2016
