Lemez

Perihelion: Hold

  • Vincze Ádám
  • 2016. július 23.

Zene

Ha összeállítanánk egy képzeletbeli listát a tágan értelmezett magyar rockszíntér előadói közül, akikre mindenképp érdemes odafigyelni, mert szép csöndben elkezdtek meghatározó jelenségeivé válni az under­groundnak, akkor a Perihelionnak mindenképp rajta lenne a helye. A debreceni csapat persze egyáltalán nem fiatal: több név- és egy angolról magyarra váltás után jutottak el a külföldi kiadóig és a Zeng című tavalyi nagylemezig, amely előtt teljesen jogosan borult le a komplett szakma.

A Hold persze nem egy új Perihelion-nagylemez, hanem egy négyszámos EP, amely szintén a francia Apathia Records gondozásában jelent meg, és rövidsége miatt nem is nagyon lehet következtetni belőle arra, hogy hova fogja kifutni magát a zenekar a jövőben. Kapunk viszont három saját dalt, amelyek nagyjából követik a Zeng irányvonalát: olyasfajta, csilingelő gitárokkal és kifejező, igazán magával ragadó énekdallamokkal meghintett, lüktető rockzene ez, amelyet a szaksajtó kényszeresen lát el a poszt- előtaggal. A nyitó Feneketlen, amire amúgy nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő klip készült, nincs három perc, mégis akkora sláger lehet, mint a Zeng Égrengetője, a Szárnyakonban kicsit ott van az ezredforduló Katatoniája (persze jóval erősebb énekhanggal), a cím­adó dallamairól pedig a Hajad szél ugrik be. A negyedik dal a Sycamore Trees a Twin Peaksből: ötletes adaptáció, és annak ellenére, hogy finoman elüt a másik három daltól, jótékony cliffhangerrel tudja lezárni a Holdat – nyitva hagyva a kérdést, hogy vajon sikerül-e majd a Perihelionnak ezt a szintet is megugrania.

Apathia, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.