Koncert

M.O.D.

  • V. Á.
  • 2014. március 27.

Zene

A New York-i hardcore-mozgalom egyik legellentmondásosabb személyisége, Billy Milano minden túlzás nélkül kultikusnak mondható Method Of Destructionjének jubileumi turnéállomásai közé csak az utolsó pillanatban került be Magyarország.

A zenekar pihenőt tervezett erre a napra, de a hazai szervezők addig szívták a vérüket, amíg rá nem bólintottak a koncertre, amiből aztán tökéletes retro hardcore-fesztivál kerekedett jó pár hazai zenekarral - fellépett például a kiváló formában játszó budapesti hc-őskövület, az A.M.D is.

Az M.O.D. mindig is Milano ügye volt. Az Anthrax tagjaival annak idején összehozott, kétlemezes szupergrupp, az S.O.D. által kitaposott ösvényen haladt tovább, vagyis a nyolcvanas évek thrash metalját vegyítette a korabeli, mára már szintén klasszikusként jegyzett hardcore-zenekarok, a Cro-Mags vagy az Agnostic Front velősségével és intenzitásával. Az élőben meglepően alacsony, hosszú hajú, szakállas, kicsit az Exodus pár éve elhunyt exénekesére, Paul Baloffra emlékeztető Milano - aki a hírek szerint már korántsem akkora troll, mint a hőskorban, hanem gyakorló buddhista lett - egy láthatóan az S.O.D.-n és társain felnőtt, imádnivaló lelkesedéssel játszó fiatal dobossal és gitárossal, valamint egy ránézésre is a nyolcvanas évek New Yorkján edződött basszusgitárossal érkezett, és az este szelleméhez híven tökéletes retrobulit prezentált. Ehhez kiváló helyszínként szolgált a jócskán átalakult és átkeresztelt Trafó-pince, ami mostanában kicsit úgy néz ki, mint névrokona, a gödöllői Trafó, és csontra megtelt azokkal a budapesti arcokkal, akiket legutóbb talán a tavalyi Suicidal Tendenciesen lehetett látni, és akiket egyáltalán nem érdekelt, hogy az M.O.D. az elmúlt húsz évben mindössze három, ráadásul nem is túl jó lemezt készített. Tökéletesen elég volt nekik az első pár klasszikus album slágerparádéja, meg persze az elmaradhatatlan S.O.D.-blokk az emblematikus Kill Yourselffel az élen.

Kontra Klub, február 17.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.