ISIS: WAVERING RADIANT

  • - vincze -
  • 2009. május 21.

Zene

Annak idején, 2003-ban volt szerencsém látni az ereje teljében lévő Isist, ahogy az áttörést hozó Oceanic lemezzel Európában turnézva a gödöllői Trafo klubban felszántja és beveti az aprócska színpadot. Az Isis már azelőtt sem számított ismeretlen zenekarnak (első lemeze 2000-ben jelent meg), de talán a jó szimatú Mike Patton kiadójánál debütálva, az Oceanickel és az utána következő Panopticonnal találta meg igazán a saját hangját, és innentől kezdve számít a Neurosis farvizén felevickélő, elkoptatott kifejezéssel élve posztmetál bandák egyik élvonalbeli képviselőjének.
Annak idején, 2003-ban volt szerencsém látni az ereje teljében lévõ Isist, ahogy az áttörést hozó Oceanic lemezzel Európában turnézva a gödöllõi Trafo klubban felszántja és beveti az aprócska színpadot. Az Isis már azelõtt sem számított ismeretlen zenekarnak (elsõ lemeze 2000-ben jelent meg), de talán a jó szimatú Mike Patton kiadójánál debütálva, az Oceanickel és az utána következõ Panopticonnal találta meg igazán a saját hangját, és innentõl kezdve számít a Neurosis farvizén felevickélõ, elkoptatott kifejezéssel élve posztmetál bandák egyik élvonalbeli képviselõjének.

A Wavering Radiantnek pontosan az a baja, ami az ezt megelõzõ Isis-anyagnak, a 2006-os In The Absence Of Truth-nak, amirõl annak ellenére nem emlékszem egy árva hangra sem, hogy annak idején görcsösen próbálkoztam befogadni. Aaron Turner Isis-fõnök (ének-gitár) ugyanis következetesen ragaszkodik az említett lemezeken olyannyira bevált formulákhoz, és a Waveringen sem tér el tõlük egy mákszemnyit sem. Innentõl kezdve pedig kétséges az Isis jövõje: hiszen amíg egy Neurosis úgy képes idõrõl idõre megújulni, hogy közben mindvégig megõrzi a zenéjének eredeti koncepcióját, addig az Isis simán önmagát másolja, és ez már az elõzõ albumnál is kevés volt. Ahogy itt sem elég a pár felvillanás, amely még bizakodásra adhat okot a jövõre nézve, pedig ilyenbõl is akad néhány: a Threshold Of Transformation lebegõ-úszó középrésze/lezárása kiváló, a Hand Of The Host elsõ felében sikerült egy igazán dinamikus részt elsütniük (hogy aztán a végére visszasüllyedjen a "fogdossunk néhány, alaposan megeffektezett akkordot, majd következzen menetrendszerûen az üvöltõs-vonszolós rész" jellegû kliséhalmazba). A Stone To Wake A Serpent pedig egész kiváló dal a maga Godspeed You! Black Emperor típusú nyitólebegésével és az arra minden átmenet nélkül érkezõ agresszív kirohanásaival. De ennyi, és nem több.

Ipecac/Neon Music, 2009

*** alá

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.