Interjú

„Ismét nyugodtan lehetünk rosszkedvűek”

Yannis Philippakis énekes-gitáros

Zene

Először úgy volt, hogy Jimmy Smith gitáros áll a Narancs rendelkezésére, majd Jack Bevan dobost ígérték, de ő a szállodájában volt az interjúk idején.

Nem is alakulhatott volna jobban, ugyanis végül a Foals frontemberével, a görög származású Yannis Philippakisszal ültünk le beszélgetni, aki rettenetes jetlagje ellenére igyekezett készségesen válaszolni a kérdéseinkre.

*

Magyar Narancs: Mindegyik Foals-lemez erőteljesen más, mint az előző, és ez különösen igaz a Life Is Yours című legutóbbi albumotokra, amely egy táncosabb feel-good anyag lett, sok szintetizátorral. Kitől indult ez az ötlet a zenekarban?

Yannis Philippakis: Ez az első lemezünk, amelyet trióként készítettünk. Üresek voltak az utcák a pandémia alatt, és a dalok jelentős részét télen írtuk, amikor végképp minden zordnak és sivárnak tűnt. Igencsak depresszív közegben dolgoztunk, és fogalmunk sem volt, hogy mikor fordulhatnak jobbra a dolgok. Amolyan természetes reakció volt a részünkről, hogy nekiálltunk táncosabb zenéket írni; azzal a céllal, hogy vágyódást fejezzenek ki a jobb élet iránt. Volt olyan köztünk, aki szerette volna az akkori sötétséget a dalokban is kifejezni, de miután már megvolt az anyag kb. 30 százaléka, érdekes módon lehetett érezni, hogy ez vidámabb lemez lesz. Utána pedig már nem akartunk ezen változtatni. Egyébként nem hinném, hogy valaha csinálnánk még egy ilyen albumot.

MN: Épp meg akartam kérdezni, hogy ez most csak egy fázis nálatok, vagy maradtok ezen az irányvonalon…

YP: Nem maradunk, mégpedig azért nem, mert a Life Is Yours annyira az elmúlt két-három évre reflektál, hogy nem is lehet mást hozzákötni. Számunkra ezeket a dalokat nem lehet nem elvonatkoztatni a Covid kontextusától. Azt a vágyunkat fejezik ki, hogy legyen újra élő zene, nyissanak ki a klubok, és térjen vissza az élet az utcákra. A lemez azt sugallja, hogy jól akarjuk érezni magunkat, és szeretnénk ismét normálisan ápolni a kapcsolatainkat. Azóta kezdünk visszarázódni egy normális kerékvágásba, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy ezentúl ismét nyugodtan lehetünk rosszkedvűek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.