Jasna Jovićević koncertje előtt nem gondoltam volna, hogy a formák feltétlen és alázatos tiszteletét fogom kihallani egy avantgárd jazztrió játékából, de ez történt, amikor végighallgattam friss lemezük bemutatóját. Az avantgárdban a cél a szabad rögtönzés, amely a megírt részektől, a zenekari keretektől, de a kötött melódiától, ritmustól, harmóniától is elvonatkoztat, eltávolodik. Engem mindig azok a szabad zenék vonzottak, amikor erre a távolító gesztusra is reflektálnak a zenekar tagjai. Jovićević az avantgárd spontaneitás teljes kifejezési eszköztárát fel tudja vonultatni, miközben formaérzéke, ízlése és mértéktartása alakítja ki a nagy egészet. Csak egy néző volt, aki az egyben, szünet nélkül lejátszott egyórás trióest végén egyszerre követelt folytatást és ráadást, rajta kívül mindenki vette az üzenetet, hiszen még a kezdő téma is visszatért a szvit végén, nyilvánvaló lezárásként. Jovićević a különböző fekvésű szaxofonokat és a basszusklarinétot váltogatta, a hangszerek mindegyikén külön és saját soundot produkálva a négy különböző főtémához, amelyek hangulatban, inspirációban és asszociációs háttérben („programban”) karakteresen eltértek egymástól. A szabadkai szaxofonos jól ismert Magyarországon, itt tanult a Zeneakadémia jazz tanszakán, élők a magyar zenészkapcsolatai is. Triójában az ugyancsak vajdasági Miklós Szilveszter dobol, aki a hazai avantgárd színtér meghatározó hangja. Hangszerét változatos effektekkel szólaltatta meg a lengyel bőgős, Ksawery Wójciński is; mindketten lelkesen tették hozzá a magukét a produkcióban.
BMC, Opus Jazz Club, július 27.
