Az ontariói énekesnővel először Ikonika nyári albumának felvezető kislemezén (Beach Mode) találkoztunk, alig két hónappal később pedig már saját szólólemezével jelentkezik. A lemezt a Junior Boys-os Jeremy Greenspannel írta, sőt utóbbi látta el a produceri munkálatokat is, így nem meglepő, hogy a felvételek több esetben kifejezetten a kanadai duó munkásságát idézik.
Meghallgatva a számokat ez éppúgy pozitívum, mint negatívum. A Fuck Diamond minimalistára húzott, mégis energikus house-trappolása például kiváló terepet nyújt ahhoz, hogy Lanza több arcát is megmutassa a hallgatónak, az r&b-s 5785021-ben pedig annak is fültanúi lehetünk, hogy a kevésbé ritmusvezérelt pillanatokban milyen határozottan képes irányítani a hangjával a zenét. Ennek ellenére nehéz nem úgy tekinteni a Pull My Hair Back első felére, mint az utóbbi évek kiadatlan Junior Boys-alapjait tartalmazó válogatásra női vokállal. A zenék nem rosszak, de a sláger hiányzik, s bár ezt nem kapjuk meg az utolsó négy számra sem, az album képes lendületet venni azzal, hogy elmélyül, és a 80-as évek utánérzése helyett inkább a Hyperdub UK bassalapú zenei örökségére és aktuális irányvonalára fókuszál. A címadó és az As If cinjei, illetve az utóbbi katarzisba gyorsulása elpirulva, rettentő félénken, de egyértelműen a footwork felé kacsint, míg a záró Strange Emotion a modern szintipop hagyományait követi. A rádióhallgatók vélhetően az első, a föld alatti színtér pedig inkább a második tizennyolc percet érezheti magáénak; szerencséjére a Pull My Hair Back épp, hogy nem esik két szék közé.
Hyperdub/Deep, 2013
