„Július 30. – Este elmentem a Károlyi-kerti Mozart-hangversenyre, de újból megállapíthattam, hogy a most nagyon megritkult zenehallgatásom nem csökkenti, hanem ellenkezőleg: növeli az igényességemet. Ez látszólagos ellentmondás, hiszen valószínűbb lenne, hogy bizonyos kiéhezettség játszik közre, és engedményekre tesz hajlamosabbá. Tény viszont az, hogy most, amikor egy negyedszázad mindennapi zenehallgatása után hirtelen kiestem az üzemszerű koncertlátogatásból, az életemben hallott legjobb és legszebb produkciók vetődtek felszínre emlékezetemben, csupán a standard teljesítményekre gondolok, és a fogyatékosokat jóformán elfelejtettem. Schneider Hédy a d-moll zongoraversenyt adta elő a tőle megszokott biztos technikával és rideg lelketlenséggel. Nekem pedig a két Fischer – Edwin és Annie – csengett a fülemben, ütemről ütemre mértem le a különbséget aközött, amit hallottam, és amit hallanom kéne. A Jupiter-szimfóniánál viszont Bruno Walter és Klemperer értelmezése elevenedett meg bennem, és tette elviselhetetlenné ezt a jó szándékú, de primitív és lompos előadást.” Zenekritikus naplójából még sose idéztünk e hasábokon, s úgy lehet, a koncertélet eme aprószentjeitől és kisördögeitől leginkább csak szórakoztató melléfogásokat, bukott kritikákat citáltunk. Pedig hát soraikban is lelhetünk jeles, nagy érdemű alakokat, mint például a fentebb 1951-es naplórészlete révén megidézett Jemnitz Sándort: a Népszava hajdani legendás kritikusát, Bartók és Kodály korai értőjét, Schönberg egykori tanítványát. Merthogy Jemnitz maga is szerzett zenét, s mivel idén születési évfordulója van, most kedden alkalmunk is lesz meghallgatni Szólószonátáját azon a koncerten, melyen Ittzés Gergely és Fejérvári Zoltán csupa 125 éve született zeneszerzőről emlékezik majd meg játékával (Rádió Márványterme, április 7., hét óra).
A szerda és a csütörtök azután a nagy vendégeké a Müpában, illetve a Zeneakadémián. Baráti Kristóf és Várdai István kamaramuzsikálásának két további társa ugyanis nem más lesz szerda este, mint a tavaly ősz után Budapestre újra visszatérő brácsás, Kim Kashkashian és az ugyancsak kedves ismerősként fogadandó Jean-Efflam Bavouzet (Nemzeti Hangversenyterem, április 8., fél nyolc). Másnap meg a tavalyi szenzációs koncertek (és mesterkurzus) után most A Zongora sorozatának soros fellépőjeként visszalátogató Jevgenyij Koroljov ad majd szólóestet, Bach, Mozart és Beethoven műveiből összeválogatva meghirdetett programját (Zeneakadémia, április 9., fél nyolc).
Várdai István (képünkön) bizonnyal új és csodás mesterhangszerén, egy 1720-as Domenico Montagnana-csellón játszik majd, s ugyanebből a műhelyből való a MÁV Szimfonikus Zenekar pénteki vendégének, a svéd Frans Helmersonnak a gordonkája is (Zeneakadémia, április 3., hét óra). Saint-Saëns a-moll gordonkaversenyét halljuk majd tőle és Csaba Péter együttesétől, méghozzá Berlioz Lear király nyitányának nyomában, mely nyitányról némi jóindulattal elmondható ugyanaz, mint amit Jemnitz naplójában Shakespeare Lear királyáról leírt: „vulkanikusan grandiózus”.
