A 2007 és 2012 között három albumot prezentáló brit Portico Quartet tavaly fogyatkozott három főre: Jack Wyllie eredetileg szaxofonos, Milo Fitzpatrick bőgős, Duncan Bellamy pedig dobos, még ha mostanában többet molyolnak is a gépekkel. A rövidített nevű Portico voltaképpen keveset mentett át a régi formáció dzsesszes hangulatából – az új zeneanyag erős elektronikus burkolata alatt az élő hangszerek álcázva, maszkírozva, torzítva-modulálva szólalnak meg. Mégsem mondhatjuk, hogy lemezük nélkülözné az organikusságot, az érzéki erőt és
a maximális elevenséget: a Living Fields ugyanis a muzsikustrió és három remek vokalista szerves együttműködésében készült. A neo-soul crooner Jamie Woon, a szintén a génmódosított R&B-ben utazó Jono McCleery és az alt-J vokalistája, Joe Newman is régi barátok, alkotótársak: közös munkájuk gyümölcse a maga relatív tömörségében is varázsos hangulatú album. Két rövid zenei intermezzo mellett hét, zömmel igen erős dalt, összhatását tekintve pedig egy alig több mint 36 perces utazást kapunk – valószínűtlen és mégis ismerős zenei tájakon keresztül. A lassú, de erős sodrású hangképek néha Philip Glass repetitív munkáit idézik, s a dzsesszben megfürdetett ambienthangulat mellett már a nyitószám, a Living Fields felütésében előkerül (majd a Jamie Woon által prezentált záró tételben, a Memory Of Newnessben visszatér) a vastag, dubstep után örökül maradt szubbasszus. Talán Joe Newman melankolikus soultémái (101, Atacama, Brittle) karcolnak leginkább, de a színvonal végig egyenletesen erős marad.
Ninja Tune/Neon Music, 2015
