Beck Zoltán: „Nem kell szembenézniük a saját felelősségeikkel”
Beck_zoli_S_2010_1250.jpg

Interjú

Beck Zoltán: „Nem kell szembenézniük a saját felelősségeikkel”

  • Soós Tamás
  • 2020. április 5.

Zene

Tárcanovellákat ír, monomusicalt játszik, és az idén húszéves 30Y jubileumi turnéjára készül. Beck Zoltánnal kései indulásáról, sorsfordító torokműtétjéről, terebélyesedő irodalmi munkásságáról és a gyöngyöspatai botrányról is beszélgettünk.

(Az interjú eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2020. március 5-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)

Magyar Narancs: Hogyan született meg A nemzedék nélküli ember című szerzői ested?

Beck Zoltán: Az emberek szeretik úgy berendezni a világot a maguk számára, mint a nagyáruházakban a polcokat, ahol az egyik helyen a tejtermékek vannak, a másikon a pék­áruk, megint máshol a zöldségek, és ha a tojás nem keveredik a marhahússal, azt hiszik, rend van. A világ berendezésének egyik módja az, hogy nemzedékekben gondolkodunk, amikor tartozni akarunk egy csoporthoz, de az „azok a hatvanas évek” és a „bezzeg az én időmben” narratívák alapvetően hamis képet festenek.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

Az emberek mégis ragaszkodnak ezekhez az elbeszélésekhez, mert így nem kell szembenézniük a saját felelősségeikkel, hiszen a generációjuk, és nem ők személyesen hibáztak, a sikereket meg mintegy annak ellenére, ők maguk érték el. Szóval ezzel nagyszerű énvédelmet lehet fenntartani. A 30Y-dalokból és prózaszövegekből összeálló estre egy olyan, nemzedék nélküli emberről akartam írni, aki ezt a páncélt dobja le, áll a színpadon, meztelenül és kiszolgáltatottan, és remélem, igaz módon.

MN: ’71-es születésűként te is a kilencvenes évek under­ground generációjához tartozol, mint Kiss Tibi vagy Lovasi, de a 30Y csak a kétezres években lépett színre. Ezért érzed magad nemzedék nélküli embernek?

BZ: Ha hinnék is a generációkban, akkor sem gondolnám azt, hogy az a születési évekkel függene össze. A generációs közösség-élményt inkább a közös gondolatok, a világra való rátekintés közös pozíciója szervezi. Szóval nem arra a vonatra szálltam fel, amire ők, és nem akkor: 33 voltam, amikor az első lemezünk 2004-ben megjelent. Előtte valószínűleg nem voltam rá készen.

MN: Miért?

BZ: Ennek részben egyszerű fiziológiai magyarázata van. Közel 30 éves koromig mutáltam, emiatt nem is tudtam, milyen a hangom. Az volt a szerencsém – ami persze elsőre szerencsétlenségnek tűnik –, hogy jóformán megnémultam, mert rossz technikával énekeltem, úgyhogy műteni kellett. Balatinecz Márta néni tanított meg aztán újra énekelni. Amit az emberek Beck Zoli-hangként ismernek, a kétezres évek közepére lett meg a maga erényeivel és korlátaival. De a nyelv, amit a dalszövegeimben használok, az is a kétezres évekre érkezett meg. Valahogy pontosabb, élesebb szövegeket kezdtem írni, mint azelőtt. És még egy személyes ok: amikor Zaza (Beck László, a 30Y dobosa – S. T.) megszületett, világos volt, hogy együtt fogjuk tölteni az életünket. Nyolc év korkülönbség van köztünk, ő ráadásul hatévesen átrohant egy lengőajtón, ami levágta a csuklóját, vissza kellett varrni és újra kellett tanulnia írni. Egyszerűen csak ki kellett várni, mire szinkronba kerültünk egymással.

MN: A tavalyi lemezetek, a ki az akit még megölelnél előtt azt hitted, nincs már benned több lemez, mégis ez lett talán az eddigi legjobb és gondolatilag is legrétegzettebb 30Y-album.

BZ: Azt hittem, hogy megírtam mindent, amit meg akartam, de az Epi (Andl Helga, Beck Zoli felesége – S. T.) csak mosolygott, hogy minden lemez előtt azt mondom, hogy nem tudok többet írni. A kétségbeesés az alkotói folyamatom része. És valóban, amikor egyszer csak kigurult a gyáva, a ha igaz és a ki az aki most menekül, rátaláltam egy új zenei és szövegnyelvre, ami marhára izgatott, mert nem merült ki abban, hogy ennyi idő után már tudok 30Y-os dalokat írni és beckzolisan énekelni, és különösen élesen esett egybe az aktuális énemmel és a zenekar gondolatvilágával. Reményeim szerint ezek a dalok a magyar társadalomhoz és általában az emberiséghez kapcsolódó kétségeinkre, értékválságainkra is reflektálnak.

MN: Mely kétségeid fogalmaztad bele a dalokba?

BZ: Az a társadalom, amely arrafelé mozog, hogy bűnbakokat keressen, és a gyűlöletből nyerjen energiát, folytonos egzisztenciális szorongást teremt. Alapvető problémának látom, hogy az európai társadalmakban nem a dialógus és a közös gondolkodás kínál megoldást a problémákra, hanem egyik oldalon a gyűlölet, a másikon pedig az autokrata akarat, a kisajátítás és a hatalom. Azt hiszem, talán abban bízom, hogy ezek sokunk kétségei.

MN: Lehet, de Magyarországon kevés zenész hajlandó megszólalni társadalmi-közéleti kérdésekben. Az évek során változott a véleményed a közéleti szerepvállalásról?

BZ: A megszólaláshoz tér kell: olyan tér, ahol a megszólalás maga érthetővé válik. Ebben az értelemben a megszólalás lehetetlennek tűnik, mert kiszolgáltatódik egy önmagában problémás elbeszélésnek, amely polarizált módon rendezi a világot. De én nem tartozom sehová, a praktikus, önérdekű politikát nem is gondolom politikának, inkább ostoba és önző csatározásnak, és nekem nincs kedvem ahhoz, hogy bármely oldal kisajátító akaratának valami éppen használható eszköze legyek. Számomra a politika tulajdonképpen morális kérdés.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: Íróként mintha termékenyebb lennél: mostanában egyre több novelláddal, irodalmi szövegeddel találkozni. Az irodalmi-zenés együttműködések, a Rájátszás és a Háy Come Beck hatása ez?

BZ: Az új lemez kapcsán valaki azt mondta, hogy érződik Háy János hatása a szövegeken. Amire csak azt tudom válaszolni, hogy nagy baj lenne, ha nem érződne, minekutána lassan tíz éve dolgozunk együtt. Ezeket a találkozásokat nem tudom és nem is akarom eltávolítani magamtól – az írók és az írásaik is sokat jelentenek a számomra. De a próza evidensen része a közlésemnek: mióta írok, mindig írtam prózát. Főiskolásként jelentek meg az első novelláim a Kilátóban, a Bárban, Pécsett az egyetemen a Felhő című lapban.

2008 körül félve, sűrű elnézéseket kérve adtam oda a novelláimat a Jelenkornak, mondtam, nyugodtan dobják ki, ha nem jók, de aztán megjelentek. Örülök, ha sikerült találni egy nyelvet, amelyen beszélni tudok. Élvezem, hogy játszhatok a prózával, és megtisztelő, hogy az ÉS idén felkért egy tárcanovella-sorozatra, de ettől még nem gondolom magam írónak. Az is lehet, hogy a novelláim nem mások, mint a zenész lustasága. Abból a történetből lesz novella, amit nem akarok dalban megszervezni.

MN: 2000 óta tanítasz a pécsi egyetem romológia tanszékén. Miért kezdett érdekelni a cigány irodalom?

BZ: Még gimisként olvastam Holdosi József Kányák című regényét, akiről akkor, internet híján, nem tudtam, kicsoda. Csak később, a főiskolán tudtam érdeklődni róla Fűzfa Balázsnál, aki be is mutatott neki, és néhányszor beszélgettünk, ami azért is meghatározó élmény volt számomra, mert előtte nem találkoztam olyan emberrel soha, akinek a nevét előbb láttam volna könyvborítón, mint hogy megismerhettem volna.

Később tudatosabban kezdtem olvasni a cigány írók első generációját, Bari Károlyt, Balogh Attilát, Osztojkán Bélát, Lakatos Menyhértet, az utánuk jövőket, Kovács József Hontalant, Szepesi Józsefet, Glonczi Ernőt, vagy a mai kortárs magyar irodalomból Jónás Tamást, Bogdán Józsefet, Rafi Lajost. Irodalmi problémaként gondolkodtam el azon, hogyan zajlik a kánonképzés, létezik-e és definiálható-e a cigány irodalom fogalma. Az izgatott, hogyan hozunk létre jelentéseket, hogyan történnek meg a kisajátítás akaratai, hogyan gyakorolunk hatalmat szövegek, emberek vagy közösségek fölött. Leginkább ezzel az eltakart „üres hellyel” foglalkozik az áprilisban megjelenő könyvem is.

MN: Gyöngyöspata kapcsán is erős jelentésképzési folyamatok zajlanak most a közbeszédben.

BZ: A laikus tapasztalatom az, hogy a mainstream elbeszélés számos társadalmi történést szándékosan etnicizál. Láthatóan egyszerű lendületbe hozni a nagy előítéleteket, és amikor már ezek dolgoznak, a valódi kérdésekkel nem kell foglalkozni. Többek között azzal, hogy az oktatási rendszerünk mára legjelentősebb hagyománya az, hogy inkább konzerválja, semmint csökkentené a társadalmi különbségeket.

MN: A roma értelmiségnek milyen szerepe van a romaügyekről szóló diskurzusban?

BZ: A roma értelmiség szerencsére sok esetben beleszól a romákkal, cigányokkal kapcsolatos diskurzusba, de a felelősség kényelmes átpasszolásával ezt a kérdést nem lehet letudni. Joviális, odahajló gesztus volna azt mondani, hogy a romák most már beszélhetnek magukról, a szabadság ugyanis nem az, ha magamról beszélhetek; a szabadság az, ha bármiről beszélhetek, beszélhetünk.

És a társadalom meg azoknak az embereknek a közössége, akik együttesen és felelős módon beszélik meg a dolgaikat egymással. A roma értelmiségiek sokféle módon, sokféle hangon, sokféle dolgot mondanak, amikkel egyet lehet érteni, amikkel vitázni lehet, ami nagyszerű és lelkesítő, vagy olyat, ami nem nagyon érvényes. De ha a nem romák csak azokat a hangokat akarják meghallani, amelyek a saját előítéleteik visszhangjai, akkor azzal kiszorítják a megszólalás teréből a másikat. A saját előítéleteikkel és hatalmi gyakorlatukkal való szembenézés elől lépnek el. Végtére is, így biztonságosabb nekik: még a végén kiderül, hogy a cigányok nem olyanok, mint amilyennek elképzelték őket, és akkor ők maguk sem olyanok, mint ahogy addig hitték.

Nézzünk együtt a jövőbe!

Mit tesz, és mit tehet a járvány ellen az ellenzék, a honvédség, az önkormányzat? Olvasni jó. Elgondolkozni a jövőn pedig szerfelett izgalmas is lehet, és még a hétköznapokban is jól hasznosítható dolgok sülhetnek ki belőle. Belelátni a jövő bármely kicsiny szeletébe: nincs is annál kecsegtetőbb dolog.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.