A Steve Reich utáni generációk amerikai zeneszerzői közül minden bizonnyal az 1947-es születésű John Adams a legjelentősebb és legizgalmasabb. Zenéje, amely számos világsikerű operát (Nixon Kínában, Klinghoffer halála, Doctor Atomic) és nagyszabású szimfonikus művet foglal magába, olyan sokszínű és gazdagon kidolgozott, hogy ironikusnak tűnik e stílus erős minimalista gyökereit említeni. Sokkal inkább „maximalistának” nevezhető ez a sokfelé tájékozódó gondolkodásmód.
Reichhel közös vonása Adamsnek, hogy amerikai létére kitartóan foglalkoztatja az európai hagyomány. Csakhogy míg Reich a tagadás magatartásformájával fordul Európa felé, Adams befogad és átlényegítve azonosul. Ezt a tág keblű, érdeklődve feldolgozó attitűdöt képviseli a zeneszerző 1993-as Hegedűversenye is, amelyet annak idején Gidon Kremer és Kent Nagano mutatott be, s amelyből nemrég jelent meg Leila Josefowicz és az Adams zenéje iránt régóta elkötelezett David Robertson vezényelte St. Louis Symphony Orchestra 2016-ban készült, nagyszerű felvétele.
A kongeniális előadás az utóbbi évtizedek egyik legizgalmasabb versenyművét mutatja fel. Aki barátkozni szeretne a kortárs zenével, ezt hallgassa! Az álomszerű nyitótétel, a méltóságteljes Chaconne és a lenyűgöző erejű-sodrú, dzsesszesen fanyar Toccare rendkívüli gondolatgazdagságot tár elénk, a harmóniavilág és a hangszerelés bámulatos invenciójával és rafinált ritmikai-metrikai játékossággal. Bachtól Korngoldig és Brahmstól Stravinskyig ott lüktet a Hegedűversenyben az európai múlt – miközben minden üteme félreismerhetetlenül amerikai.
Nonesuch Records, 2018
