Punkok a csúcson
Az 1982-es húsvéthétfő nem sokban különbözött az öt évvel korábbitól vagy későbbitől. Inkább munkaszüneti nap volt, mint egyházi ünnep, az utcán feltűnően sok kölnisüveget markolászó és egyre jobban leittasodó férfi tántorgott, az illetékesek ilyenkor számos sport- és kulturális rendezvény szervezésével próbálták elejét venni a jelentősebb a randalírozásnak. A hivatali emberek közül minden bizonnyal sokan a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem (ma Corvinus) aulájába meghirdetett koncertet is olyan szimpla tavaszi ifjúsági rendezvénynek tekintették, amelynek biztonságát a Kommunista Ifjúsági Szövetség szavatolja; az ún. Közgáz Klub olyan legális, viszonylag nagy befogadóképességű koncerthelyszín volt, ahol elsősorban a korszak legnépszerűbb zenekarai léptek fel.
De 1982-ben már nemcsak ezeknek a bandáknak állt a zászló az akkor még Dimitrovnak nevezett Fővám téren. A klub vezetése egyre gyakrabban hívott olyan, ún. új hullámos együtteseket is, amelyek nem rendelkeztek hivatalos működési engedéllyel. A nyolcvanas évek elejétől – elsősorban a fővárosban – már egyre többen voltak kíváncsiak az efféle újdonságokra, néhány zenekarnak (Kontroll Csoport, Bizottság, Európa Kiadó, Vágtázó Halottkémek) annak ellenére is komoly rajongótábora alakult ki, hogy nem írtak róluk a lapok, nem szerepeltek a tévében és lemezük sem jelenhetett meg. 1982. április 12-én – húsvéthétfőn – is elsősorban a Bizottság koncertje miatt telt meg az egyetem aulája, de mivel egy-egy ilyen alkalommal egy sor kevésbé vagy egyáltalán nem ismert zenekar is fellépési lehetőséghez jutott, soha nem lehetett tudni, mit tartogat az este.
Nos, azon a húsvéthétfőn (a 80-as évek végén íróként ismertté vált, aztán 1998-ban motorbalesetben elhunyt) Nagy Attila Kristóf (gitár, ének) mellett három, tizenévesek alkotta punkegyüttes volt a bónusz: az Inkubátor, az ETA és a szegedi CPg, és ma már bizonyos, hogy e zenekarok rövid pályafutásuk során itt értek a csúcsra – legalábbis ekkor hallhatták őket a legtöbben. Egy évvel később már egyik sem működött, a legismertebbé a CPg története vált: 1984 tavaszán a zenekar három tagját kétévi börtönre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság nagy nyilvánosság előtt, csoport tagjaként, folytatólagosan elkövetett izgatás bűntette miatt. A Cpg-sztoriból a rendszerváltás után dokumentumfilm is született (Pol Pot megye punkjai, 2000), a két másik zenekarról azonban néhány kalózkazettát leszámítva sokáig csak pár soros szócikkek maradtak meg a témával foglalkozó művekben. Az ETA-val kapcsolatban főleg az, hogy a 80-as évek elején ők tűntek a legösszeszedettebb és legprofibb punkegyüttesnek – megszólalásban és a külsőségeket illetően is –, ám saját számaik alig voltak, a tagok pedig a feloszlás után szétszéledtek.
Felbukkanás, ellehetetlenítés
Valaha Pajor Tamás is punk volt, az első Neuroticot a 70-es évek végén gimnazistaként alapította, innen katapultált Czeller Péter énekes és Aradi Gábor dobos 1980-ban, hogy megalapítsák az ETA-t. László Viktor és Kocsis Tamás gitárost, Sáthy Róbert basszusgitárost hívták – 16–17 évesek voltak, a repertoár néhány saját és Neurotic-szám mellett többnyire magyar szöveggel eljátszott feldolgozás volt olyan együttesektől, mint a UK Subs, a Sham 69 vagy az Agent Oranges. Noha próbahely híján, amatőr módon, lakásokon, bőrfotelen dobolva, máskor a Déli pályaudvar várakozó személyvagonjaiban, erősítők nélkül rakták össze a műsorukat, rövid idő alatt számos fellépési lehetőséghez jutottak. Az együttes kulcsfigurája Czeller volt, ő írta a szövegek egy részét, és ő volt az, aki ismert „mindenkit” ebben a közegben: az idősebb zenészeket, képzőművészeket és a koncertszervezőket is. Az ETA viharos és gyakori feltűnése valószínűleg annak volt köszönhető, hogy elsősorban azokkal lógtak, akik 1982-re már igen népszerűvé váltak a budapesti underground forgatagában. Például a Nulladal című számukat Menyhárt Jenő írta (még a Neuroticnak), Wahorn András demót készített velük a házi stúdiójában; Király Tamás pedig bennük látta meg a trendi punkegyüttest, minek következtében az ETA külsőségeiben sokkal „nyugatosabbnak” tűnt a többi hazai együttesnél. Jellemző az is, hogy a külvárosi punkok főleg Czellert, de az ETA-t is úgy általában „rózsadombi műpunknak” tartották. Szőnyei Tamás Nyilván tartottak című könyvében olvashatjuk, hogy Futó fn. ügynök már azt jelentette 1982 őszén, hogy „Celler Péter (sic!) az ETA punk együttes vezetője igen jó anyagi helyzetben lévő szülők gyermeke, aki (…) néhány barátjával együtt az IKARUSZ (sic!) Művelődési Házban részt vett egy rendezvényen, amely után a náluk lévő színes filctollakkal ETA és SS szavakat írtak több helyre”, ami persze – ha egyáltalán volt ilyen – a balhé kedvéért történt, nem politikai meggyőződésből.
Az ETA igazából azzal vert rá a hazai mezőnyre, hogy valamelyest tudtak is zenélni – László Viktor például Pege Aladárnál tanult
–, és ennek köszönhetően összehasonlíthatatlanul profibb hangzást tudtak produkálni, mint a többi, hasonló korúakból álló punkzenekar, amelyek elsősorban ordibálással és csörömpöléssel próbálták felhívni magukra a figyelmet.
A most megjelent Live–1982–Dead jobban szól, mint a korszak többi amatőr módon rögzített koncertanyaga, noha eredetileg ez is csak egy jól elhelyezett magnóval készült kazettára. A felvételt László Viktor „tisztította ki” úgy húsz évvel ezelőtt a Magyar Rádióban, de akkor meghiúsult a kiadás. Talán jobb is így, mert hiába szól az átlagnál jobban a felvétel, az 1990-es években sokkal kevésbé lettek volna megértőek vele. Mert bármennyire is profinak tűnt 1982-ben az ETA a színpadon, a most megjelent lemezen egy nagyon tehetséges, de azért amatőr zenekart hallhatunk. A 80-as évek elején Nyugaton a hasonló tizenéves srácokért két kézzel kapkodtak volna a kiadók, Magyarországon viszont labdába se rúghattak. „Az ETA és a Neurotic együttesek hosszabb ideje a látókörünkben vannak, mint ellenséges ideológiát, magatartásformát népszerűsítő punkzenekarok. Tagjaikról folyamatosan gyűjtünk operatív adatokat” – idézi Szőnyei a Nyilván tartottakban az egyik 1982-es III/III-as jelentés értékelését; 1983-ban már többször beidézték, sőt a koncertek után provokálták is az együttes tagjait, a hatóság minden bizonnyal arra utazott, hogy ellenük ne politikai alapon lehessen eljárást indítani, hanem például rongálás vagy garázdaság miatt. Ezzel párhuzamosan jelezték a klub- és művházvezetőknek is, hogy az ETA nemkívánatossá vált. Mindez így együtt hamarosan a zenekar feloszlásához vezetett, bár mielőtt végleg lehúzták volna a redőnyt, TEA néven adtak néhány koncertet.
Különös újjászületés
„Nagy vörös vagy nagy fehér / Az utcákon folyik a vér / Oroszország, Amerika / Egy nagy picsa / Anarchia” – hallható az Anarchia című dalban, az ETA című számban meg ez: „Nem tetszik az jó uram, hogy mérgezed az agyam / ezért inkább felnégyellek és elásom magam / a csatornában lenn élünk a patkányok között / nem értem, hogy miért vagyok hazámban üldözött.” Nos, úgy tűnik, a hatóság e szövegek miatt tartott a tizenéves lázadóktól, akik egyébként a névadó baszk szeparatista szervezetről legfeljebb annyit tudtak, amit a tévében hallottak: Spanyolországban működnek és merényleteket hajtanak végre. Az ugyanis csak jóval később, 2010-ben derült ki, hogy a zenekar névadója az akkor kinevezett egészségügyi államtitkár, Szócska Miklós volt, aki pár évvel idősebb volt a többieknél. Czellerrel közösen ő írta a legtöbb szöveget is, például a Dizsi című számot: „Űrdiszkóban radarpénisz lődörög / mámorosan csámborog a nők között / gyere ide Szűcs Judit / hadd vegyem le a bugyid”. Megkeresésünkre az egykori államtitkár nem reagált, de annak idején a Borsnak ezt nyilatkozta: „Ez egy zenei eszközökkel végrehajtott, nyílt és totális támadás volt a rendszer ellen, nem is csinálhattuk sokáig (…) Egyik-másik 18 éven felülieknek szólt, az én gyerekeim kisebbek. Egyébként is más jellegű zenék iránt érdeklődnek” – válaszolta a lapnak arra, hogy családja ismeri-e ezeket a dalokat.
Az ETA 1983 után teljesen eltűnt. A tagok közül Kocsis Tamás és László Viktor a Sex-e-Pil együttessel vált ismertté és sikeressé, Czeller néha feltűnt az underground eseményeken, például dobosként az Embersport együttesben, Sáthy Róbert pedig abbahagyta a zenélést, a sport felé fordult; öttusázott, az ezredfordulón pedig profi bokszoló lett. Noha a 80-as évek végén tartottak néhány koncertet (általában a Sex-e-Pil előzenekaraként), mivel azonban új dalokat nem írtak és a régieket sem rögzítették, sem ők, sem a közönség nem gondolta, hogy érdemes lenne folytatniuk. Ennek következtében minden akadály elhárult az elől, hogy őket is az „egykori legendás” jelzővel címkézzék fel a 90-es években, amikor – az együttes tagjainak tudta nélkül – egy silány minőségű archív felvételük is megjelent.
Az ezredforduló után legfeljebb Czeller keltett feltűnést azzal, hogy 2006-ban a Hetek című lapnak adott interjújában mesélte el megtérését a Hit Gyülekezetébe. „Huszonöt évesen saját belvárosi lakásom lett, külföldre jártam nyaralni, vízisíeltem (…) a rendszerváltás előtt könnyebben meg lehetett gazdagodni, mint most. De ahogy bejött a heroin, lassan mindent és mindenkit leépítettem magam körül” – nyilatkozta, ám azt is hozzátette: „Elkezdtem olvasni a Bibliát, lassan-lassan merítettem erőt a hitre, az új életre.”
2010-ben ismét felbukkant az ETA – és nemcsak Szócska kapcsán. A Gödörben léptek fel, de hiába volt remek a zenekar, Czeller Péteren látszott, hogy visszaesett, csak árnyéka volt régi önmagának. A folytatás nem maradt el, de a következő ETA-koncerten már Sáthy Róbert, a basszgitáros énekelt. Az elmúlt hét év alatt előbb László Viktor, majd Kocsis Tamás is távozott a zenekarból, így ma már csak Sáthy van a régiek közül, aki 2015 óta Bencze Tibor dobossal és Kaiser László gitárossal zenél együtt ETA néven. Tavaly Történelmi hazugságok címmel jelent meg az első lemezük, a régi számok mellett három újat is rögzítettek. A zenekar áprilisban az Exploiteddel lépett fel, októberben pedig a Romantikus Erőszakkal a Huns Not Dead elnevezésű klubturnén.
(Cikkünk elkészítése előtt beszéltünk az ETA együttes tagjaival is, de nyilatkozatukat visszavonták.)
