Miután jó néhány tévés fellépés után Kendrick Lamar a Grammyn is megvillantott egy ismeretlen dalt, napjaink legjobb kosarasa, LeBron James Twitteren üzent a rapper kiadójának, hogy ne rejtegessék tovább ezeket a dalokat. Ki is adták őket: címek nélkül, keveretlenül, kábé úgy, ahogy megmaradtak a tavalyi év legfontosabb lemeze, a To Pimp A Butterfly munkálatai után. (Ezért is vicces, hogy éppen Prince Black Albumára kacsint vissza a borító, amelyet, ha emlékszünk, a régi rajongóinak szánt az énekes, ám végül 6-7 évet pihent a fiókban a megjelenéséig.)
Az Untitled Unmastered érthetően nem tekinthető teljes értékű lemeznek: inkább olyan anyag, amit a jubileumi kiadásokhoz szoktak hozzácsapni egy bónusz cédén, mert bepillantást ad egy nagy mű munkálataiba. Ezzel együtt a legtöbb pályatárs a fél karját odaadná egy ilyen lemezért. A számok fele, például a CeeLo Greennel közös vagy a Jackót is megidéző zárótétel ugyanis –megfelelő keveréssel – kislemezig is vihette volna. A hangvételük a tavalyi lemezét ismétli: nyugati parti hiphop találkozik free jazzes aláfestéssel és neosoulos kitérőkkel, valamint megvannak a társadalmi témákat személyes ügyekkel összejátszó, ironikus szövegek is.
Közben pedig abba is belehallgathatunk, hogy miként indul be ezeknél a zenészeknél az ötletelés (sok röhögéssel leginkább). Az időről időre felcsendülő „pimp, pimp hurray” rigmus és Kendrick Lamar ellenállhatatlan flow-ja végeredményben amolyan alternatív demóverzióvá fűzi össze ezt a lemezt, amelyet többször is simán végig lehet hallgatni.
Universal, 2016
alá
