mi a kotta?

Félhomályos pokol

  • mi a kotta
  • 2016. április 17.

Zene

„Verdi először Párizsban ismeri meg azt a kísértetbirodalmat, amely benyomul a produkció és a zenéhez mit sem értő közönség közé, a sznobok, a zenei írók, a kritikusok, a beteges fennhéjázás birodalmát – a félhomályos poklot. A művészetén kívül nincs a világon még egy terület, ahol ily mértékben uralkodna a megsemmisítő gyűlölet, a méregkeverő alávalóság és a másik megsemmisítésének vérszomjas vágya – és ez mindenekelőtt a beszédszerű művészeti ágakra, vagyis a zene és az irodalom szférájára jellemző! Ez a szféra […], a sátáni impotencia és radikális felfuvalkodottság testületi szelleme úgy rohanja meg Verdit, akár egy betegség. […] Az egész művészet történetében nem akadt még egy szerző, akit a »magas kritika« hasonlóan kezelt volna. Vegyük például Hanslick Verdi-recenzióit. Amikor e jó tollú műítész levágta Wagnert, akkor azt bizonytalanul görcsös módon tette; írásaiban tisztán érzékelhető a lelkiismeret-furdalás, a visszafogottság, valamiféle rosszul leplezett hódolat, egyfajta önvédelem. Nem így Verdi esetében! Itt Hanslick kedélyesen útszéli hangon beszél, mivel semmitől sem kell tartania. Kéjes élvezettel mutatja be áldozata komikumát, közönségességét, iskolázatlanságát és nyomorúságosságát. És így bánik el Verdivel a század teljes kritikai irodalma.” Franz Werfel mélyen empatikus Verdi-esszéjében ír ily indulatosan arról a mostoha bánásmódról, amellyel a „magas kritika” kezelte az olasz mester operáit. A trubadúrnak különösen kijutott a korabeli, s nem is csupán a korabeli bírálatokból, például az értelmetlenségig kuszának ítélt cselekmény okán. Az Erkel Színházban most Galgóczy Judit rendezői látomásában kerül a közönség elé A trubadúr: a karmester Medveczky Ádám, a címszereplő pedig a bolgár tenor, Kamen Chanev lesz (március 18., hét óra). A félhomályos pokolban talán már fenik is a késeket.

A péntek másik kitüntetett eseményének főszereplője a barikád mindkét oldalán működött, hiszen az Óbudai Danubia Zenekar koncertjén műveivel szereplő Robert Schumann kritikus is volt, lelkének két nevesített képviselőjét, Eusebiust és Florestant megszólaltatva írásaiban. A Hámori Máté által vezényelendő hangversenyen az előbbi, az introvertált alakmás neve lesz most a jelige, s a Schumann-művek, köztük a Rajnai szimfónia mellett Kurtág György hommage-a is elhangzik majd (BMC, március 18., hét óra).

A hétvége ezúttal a Concerto Budapesté és a Nemzeti Filharmonikusoké, valamint művészvendégeiké lesz. Keller Andrásék két koncerten is előadják Olivier Messiaen 1943–44-es remekművét, Az isteni jelenlét három kis liturgiáját, melyet az egykorú párizsi kritika ugyancsak durván fogadott (Zeneakadémia, március 19. és 20., fél nyolc). Fontos szerep jut majd itt a francia Bruno Perrault-nak, aki a Messiaen-művekben gyakran alkalmazott, különleges hangú korai elektromos hangszer, az ondes Martenot megszólaltatója lesz. Kocsis Zoltán és zenekara pedig az argentin zongoristát, az együttessel már többször sikerrel fellépett Ingrid Flitert (képünkön) fogja vendégelni (Nemzeti Hangversenyterem, március 19., fél nyolc). Ravelt és De Fallát játszik a művésznő, valamint legalább egy ráadásszámot – ez utóbbit, a Föld órája jegyében, fél-, sőt teljes homályban zongorázva.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.