Erotikusra hangolt fénykép a címlapon: táncoló lány hamvas és erőteljes mellére, mozduló kezére esik a fény. Az arcán odaadás - igazi csemege így együtt a macsó tekintetnek. Pedig a lány természetesen nem a szemlélőnek, hanem az átélt pillanatnak adja oda magát, avval azonosul, abba facsarodik szomorúvá a tekintete (semmiképp se túlozzunk, nem a cigány sorsba). Nem fest jól az üzenete, hiába szép a kép, rosszat sejtet így, a "Cigányok" cím fölött. Aláfekvést rossz, lapos sztereotípiáknak, kényelmes, felelőtlen cigányromantikát.
Ezzel szemben a könyv tisztességes, jó szándékú, e jó szándéka szerint az előítéletek leépítését, a romákat szolgálja, megtámogatva számos kül- és belföldi forrás alapos tanulmányozásával, rokonszenvvel és odafordulással. Egy kissé esszé, egy kissé történetmondás, nagyon is ismeretterjesztés: furcsaságok, kevéssé ismert mozzanatok a romák vándorlásának, hányattatásainak, társadalomból kiszorítottságának, a kirekesztettség és kívülmaradás kultúrájának évszázadaiból. Nyugati kultúrantropológusok érdekes, bár a kontextusértelmezéstől való beteges rettegés miatt néha idegesítően öncélú és tanulságmentes megfigyelései, vérvádak, rabszolgasors (a régi román területeken). Az előítéletek történetileg alakuló, gazdag kincsestára. Tengeri cigányok és amerikai "ofiszák" (jósdával kombinált boltok) üzemeltetői, hagyományos mesterségek, nyelvjárások. Sztorik személyes visszaemlékezésekből és történeti munkákból, szórakoztató, máskor inkább hátborzongató tévhitek. A terjedelem több mint fele képoldal - vehetjük úgy is, hogy igazából fotóalbumot lapozgatunk, jó minőségű, sokszínű, időben, térben, tartalomban változatos képanyagot. Mindez sok töprengő kérdéssel, olyan hangvételben (joggal), amely az ellenséges beállítottságú többség gyanakvásaiból és tévhiteiből indul ki, okos pedagógiával e képzetek felülvizsgálatára ösztökélve az olvasót. A sűrű stílust néha egy kissé talán túlhabzó érzelmesség színezi - ízlés kérdése.
Fokozatosan, több oldalról közelítve kialakul tehát egyfajta összetett, sok beleérzéssel ábrázolt képünk a cigányokról, akik mozgékonyak és rugalmasak, másokhoz képest inkább élnek a jelenben, beágyazódva közösségükbe, ahová a kívülálló nemigen tekinthet be. Ráadásul mindaz, ami ebben előítélet, ott él a romák fejében is, önképük részeként. Az efféle leírásokban pengeélen táncol a szerző, aki tudatosan kívül igyekszik maradni a romákkal szembenivel ellentétes előítélet bejáratott keretein is, amelyek között minden, a bevettől, a többségitől való eltérés, sajátosság fölemlítése kirekesztő gesztus.
Mégis, és talán éppen emiatt valami furcsa hiányérzet marad az emberben. És ez az érzés túlmegy azon, amit igazságtalan módon számon lehetne kérni: miért nem mutatja be a könyv a mai magyarországi romák helyzetének főbb vonalait, ennek a kevéssé szívderítő állapotnak a külső összefüggéseit, amelyek bizony a többségi társadalom ellenségessége, nemtörődömsége, a helyzet súlyának felelőtlen fel nem mérése, előítéletekbe fojtása felé mutatnak. Nem erről szól a könyv, ez ténykérdés. Ráadásul a romák mai helyzetét körülíró fő problémákról, az egymásra halmozódó hátrányokról még szó is esik, csak éppen az értelmezésük mindig valahogy a roma kulturális különösségek, a sajátos szokások, a megértően, sőt szeretettel szemlélt másság felé billen el. Annak a bemutatása, hogy mindezt a környező társadalom, a nem cigányok elutasító közönye merevíti meg, hogy ami egyfelől másság, az másfelől bélyegesség, kívül rekedt a vállalt feladaton. A Száraz Miklós György által nagy gonddal kidolgozott, évszázadokon, országhatárokon átívelő általános cigánykép színes és árnyalatokban gazdag, ráadásul ő maga is hangsúlyozza érvényességének korlátait. (A képanyagnak is van egy szociofotós vonulata, amely még nagyobbra rajzolja az aktuális valóság milyenségére irányuló kérdőjelet: hol van ebben a szegénységben a derű, az életöröm, a szabadság, az öntudat magabiztossága? Igaz, talán pótolnak is valamit ezek a szomorú felvételek a jelenkori és hazai kapcsolódási pontok hiányából.) De így is túlságosan stilizált marad a kép. "Ilyen cigányok nincsenek" - idézi a szerző igen tisztességesen kézirata egy bírálóját. A stilizálás szükségképpen árnyékba borítja a valóság árnyalatait. Közel hozza az olvasóhoz a cigányokat, megszeretteti őket vele, majd rögtön leveszi a válláról azt a felelősséget, amellyel ez a közelség járna. Minthogy azonban ott tartunk, ahol, hogy a cigányokat valóban "be kell mutatni", hiszen erre eddig kevés, ennyire olvasóbarát, tehát ennyire közhasznú erőfeszítés történt, a szerzőt és a kiadót is elsősorban dicséret illeti.
Helikon Kiadó, 2007, 279 oldal, 8990 Ft
