mi a kotta?

Kevésbé dalos nép

  • mi a kotta
  • 2022. március 9.

Zene

Klasszikus zenei programajánló a 2022/10. hétre

„Ha az olasz mindent zenével csinál, zenévé olvaszt, nem csudálom, mert a[z a] nép oly természetű. Zene, tánc, ének az ő elsősége más nemzetek felett; de hogy mi, kevésbé dalos nép, Hunyadi Lászlót, a história lapjairól átvéve, egyszerre énekeltessük, éppen úgy nem tudom örömmel hallani, mint nem szívesen látnám, ha egy Pompejus szobrának nagyobb művészeti szépítés kedvéért bajuszt föstenének. Itt tehát csak az a kérdés: támadt-e föl többekben ama nemzeti negéd, és méltó-e az meghallgattatni, vagy az csak a kritikus betegsége, melyből az isten minél előbb gyógyítsa ki? Ha támadt, akkor legyünk hajlandók valami keleties komolyság töredékének venni azt, mely férfias erőteljes hősi korunkból juta ránk, és ne engedjük magunkat megfosztatni a nagyobb gyönyörtől, melyet a szóló és nem az éneklő színészet ad; azaz szeressük Hunyadi Lászlót és más komoly tárgyakat szomorújátékban; az operára pedig keressünk tárgyat a tarka képzelődés távolabb megyéjében…” Így írt 1842-ben a Regélő Pesti Divatlap Erkel frissen bemutatott második dalműve kapcsán, s ebből az idézetből nemcsak az derülhet ki számunkra, hogy a negéd szó eredetileg büszke önérzetet jelentett, de éppígy az is, hogy az opera műfajának megkésett hazai indulását korántsem csupán pártoló rokonszenv kísérte. A Hunyadi László persze leküzdötte az ilyesféle ellenérzéseket, átvészelte, bármit is tettek vele, s eredeti alakjában/alakjaiban, de szintúgy átdolgozott formájában is rég nemzeti opera és ünnepi díszmű gyanánt funkcionál. Így fog ez történni most is, midőn az újranyíló Operaházban épp a Hunyadi lesz az első új bemutató: a hiteles zenei anyagot, viszont a rendezőként is bemutatkozó Ókovács Szilveszter szövegváltozatát ígérve, Brickner Szabolcs címszereplésével (Operaház, március 13., hét óra).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.