Már a kiállítás címe is jelzi, hogy a Polóniaként említett hely a valóságban nem létezik. Bár így nevezik a külföldön élő lengyel közösségeket, köztük például a legnagyobbat, a chicagói több mint egymilliós kolóniát, Polónia valójában nem más, mint az a romantikus-historizáló kép, legenda vagy mítosz, amelyet a lengyel emigránsok és kivándorlók volt hazájukkal kapcsolatban dédelgetnek. A szentimentális, nacionalista felfogás mellett - Lengyelország a "nemzetek Jézus Krisztusa" - természetesen minden "idegenbe szakadtnak" saját története is lehet, és e virtuális történetmátrix elég sok elemet tartalmazhat, hiszen, mint a katalógusban olvasható: "ott van mindenütt, ahol csak egy lengyel is van". A harmadgenerációs Sekula visszafelé indul az úton, és elsősorban a családi gyökerek ürügyén megkísérli minden érzelemtől mentesen feltárni a nemzeti mítosz mögötti "kulturális és gazdasági összefüggéseket".
Sekula ismert dokumentarista fotós, művészetére az amerikai Walker Evans társadalomkritikus fényképészete és tanára, John Baldessari konceptualizmusa hatott. Az egyedi, jól megcsinált képek helyett a részletek összefüggései érdeklik, egy olyan "feldarabolt mozi", amelyben a képek mellé rendelt szövegek is azonos jelentőséget kapnak. (A címben szereplő mese kifejezés így szó szerint a szövegek jelenlétét is előre jelzi.)
A Gondolatok egy triptichonról című munkában (1973-78) a művész három színes, a családi albumból kiemelt felvételt elemez. A szövegek a képek elé helyezett iskolapadon hevernek, s valóban érdemes elolvasni őket. Sekulát ugyanis nem családjának mikrotörténete érdekli, hanem a rejtett hátterek, a képekbe öntudatlanul belopakodó társadalmi viszonyrendszerek jelei (a ruhák színei, a férfi és nő elhelyezkedése, a fotó készítésének körülményei), melyekből egy egész világot lehet rekonstruálni. A családtagok a kiállítás címét is adó, 42 fényképből álló sorozatban is feltűnnek, láthatjuk az apát, aki a hasonló vezetéknevű férfiak listáját tartja a kezében (köztük két rabbi), az özvegy édesanyát az üres családi ház előtt, de jut kép az apja temetését végző papnak és a rajzolt lengyel zászlót fejjel lefelé tartó unokaöcsnek is.
A Polónia és más mesék című sorozat (2007-2009) néhány képe kifejezetten a tavalyi kiállítás, a varsói Zacheþta-beli tárlat számára készült, szoros együttműködésben Karolina Lewandowska kurátorral. A felvételek sokszor lopva, nagy nehézségek árán valósultak meg - egy ízben, amikor a CIA egyik rejtett lengyelországi objektumát, valójában egy tó közepén álló tiltótáblát lefényképezték, a művésztől még a filmet is elkobozták. A sorozat egyik része a mai lengyel valóság visszásságait ütközteti az eltűnő hagyományokkal: turcsi orrú malackákat a környezetszennyezésért számtalanszor beperelt Smithfield Foods ipari sertéshizlalda elrejtett épülettömbjével, vagy az F-16-osok légi bázisát egy "régimódi" csatajelenetet ábrázoló festményrészlettel. A lengyel szálat erősíti a Mária rádió matricája és a szexplakát, a chicagóit pedig a II. világháborús veterán női csapat felvonulása és a Polónia fesztiválon álldogáló, idősödő "metálos férfi". A négyzet alakú fényképek között a fotókhoz lazán (vagy sehogy sem) kapcsolódó idézetek olvashatók, akinek pedig van türelme, az végiglapozhatja a sorozathoz tartozó szövegkönyvet, amely nem más, mint sokszoros asszociációs körökkel megterhelt szubjektív napló, váratlan gondolati ugrásokkal, (nehezen értelmezhető) bel- és külpolitikai utalásokkal.
Sekula művészetét áthatja a baloldali társadalomkritika: ott volt a tömegben a seattle-i csatában, az 1999-es G-20 csúcstalálkozóra időzített antikapitalista tüntetésen (Könnygázra várva), és sokszor szerepel kiállításokon a Tisztelt Bill Gates (1999) című műve, s a hozzá kapcsolódó zavaros és provokatív levél, melyben a multimilliomos szemére hányja, hogy 30 millió dollárért megvásárolta Winslow Homer egyik, tengeren hányódó csónakot ábrázoló festményét.
Sekula több műve is foglalkozik a tengerrel és a tengeri kereskedelemmel (most huszonhét, néhol didaktikus percet láthatunk a 2006-os A tengerészet szerencsejátéka című filmből), de a legérdekesebb az a diavetítés (A vízen járva), melyben a rendszerváltás körül Gdanskban és a kelet-közép-európai rendszerváltás kiindulópontjának számító ottani hajógyárban készített fotókat láthatunk. Ezeken a felvételeken Sekula minden erénye felbukkan: esetleges pillanatot rögzítő, életlen képek és a társadalom elesettjeinek mindennapjaira kritikusan rávilágító tárgyszerűség. A háború előtti gépeken dolgozó, alulfizetett munkások rohamosan szegényedtek el (a diákon felbukkan a hajléktalanszálló, a munkanélküli-központ, kéregetők és limlomokkal csencselők), s egyre inkább eluralkodott az ízléstelen vadkapitalizmus (új kaszinó neonreklámja egy szocreál szobor felett, California Wine Saloonként titulált üzlet, a polcokon dobozos sörök és konzervek). A hajógyárat mára sikerült megmenteni a csődtől, s bár lejtmenete sokáig tartott, mégis elkerülte a halált: jobban járt, mint a viccbeli admirális. A vicc - amely egyébként a kiállítótérben is olvasható - így szól: "Hallottál arról a lengyel admirálisról, akinek az volt a kívánsága, hogy halála esetén a tengeren temessék el? Öt tengerész halt bele, míg megásták a sírját." És még náluk is szerencsésebb volt 1909-ben Sekula nagypapája, aki úgy kelt át az Újvilágba, hogy megtalálta, majd felitta az óceánjáró raktárában talált sörkészletet.
Ludwig Múzeum, nyitva: szeptember 19-ig
