Az Expressionale című kiállítás talán legérdekesebbje a város egyik jelentős művészfigurájának, George Grosz erotikus műveinek gyűjteménye, mely eddig a nagyközönség számára hozzáférhetetlen volt. A korhatáros tárlat 70, vegyes technikával készült képet vonultat fel (akvarell, olaj, toll). A túlnyomórészt 1940-re datált képek száműzetésben, Grosz New York-i évei alatt készültek.
Grosz e kései művei nyilvánvalóan korábbi képei társadalomkritikus, a testi, morális fogyatékosságot leleplező, keserű, groteszk hagyományához kapcsolódnak. A képanyag elrendezése is az életmű folytonosságát hangsúlyozza: az első - nem korhatáros - kiállítóterem művei a nagyszabású Temetés című kép előtanulmányától (1916) az Ecce Homo sorozat egyes darabjain át (1919/1920) Schiller Haramiák című drámájához készített litográfiákig (1922) terjednek. Olyan, ritkán látható grafikákkal, nyomatokkal találkozhatunk itt, melyekben a művész a társadalmi morált támadja. A fennálló rendet működtető tabuk és a szégyenérzet elleni merénylet a kiállítás második, korhatáros termében teljesedik ki.
Grosz művészetének egyik gyakori módszere, a leleplezés itt újfajta értelmet nyer: míg az előző terem képei a jótékonyság és az egyházi kegyesség palástolta hatalmi mechanizmusokat s ezzel együtt a polgári ruházat alatti vaskos, elhízott idomokat tették szemmel láthatóvá, addig a második terem képei az emberi test ábrázolásának tiltott területét teszik közszemlére: a nemi szerveket.
Grosz erotikus képeinek keletkezése lelki traumával magyarázható, valószínűleg kasztrációs félelem áll a hátterükben: ide sorolhatók a különös, kettős nemi szervvel rendelkező női testek többnyire erektált fallosszal látható ábrázolásai. Festményei azonban a lélektani és társadalomkritikai dimenziókon túl művészetelméleti kérdéseket is felvetnek.
A kiállított művek egy jelentős csoportja festő és modellje sajátos kapcsolatán keresztül az európai művészet egyik leglényegesebb kérdését állítja középpontba. Grosz ürítkező, testüket, nemi szervüket felkínáló, vágyakozó és az aktusban részt vevő aktjai nemcsak a kor morális tabuit, hanem a művészet a reneszánsz óta fennálló fogalmát destruálják rendkívül erőteljesen; radikális szakítást jelentenek azzal a tradícióval, melynek például Ingres és Picasso aktjai is részesei voltak. A határátlépés nem a művészet és pornográfia, sokkal inkább korszakok között történik meg.
Grosz képei nem egyszerűen a nemi szerveket is jól láthatóan ábrázoló aktok. Művész és modellje kilépnek abból a szereposztásból, melyet az európai festészet rájuk kényszerített: amint arról a precíz címadás is tájékoztat, többféle módon, különböző díszletek között közösülnek. A képeken nemcsak a kompozíció központi elemeivé váló, nagyfokú részletességgel, eltúlzott méretekben ábrázolt női és férfi nemi szervek rendelkeznek szubverzív erővel. A modell és a festő egyesülése, a nemi szervek és a közösülés ábrázolása mellett lényegessé válik a látszólag melléktémaként megjelenő elhagyott festőállvány, a vászon vagy a festőszerszámok. A közösülő pár hátterében megjelenő festővászon furcsa, tükörszerű szerepbe kerül, ami megengedi azt a lehetőséget, hogy Grosz e képei metafestészetként is értelmezhetőek legyenek. A képek azt a virtuális pillanatot ábrázolják, amikor a művészet "csinált", "beállított", "nem valóságos" szférájából átlépünk a zajló történés valóságába, s ez a nemiség örömén túl a leleplezés pillanatnyi felszabadult örömével kecsegtet. Az elhagyott festőállványon lévő vásznakon sorra akadémikus beállításokat, hagyományos témákat vagy erotikus álmokat láthatunk. Így például az "Álló akt, hátulról, a festővel való egyesülés közben" c. képen, ahol a modell éppen egy hagyományos álló aktkép fölött támaszkodik, hogy a férfi beléhatolhasson. A "Képmását szemlélő falusi Vénusz" című képen Grosz kifinomult módon lépi át művészet és valóság határát. A festmény bal alsó sarkában álló nyitott festődobozból kimeredő ecsetek, az ecset és a fallosz nyilvánvaló párhuzama utalnak csupán a művész a nőt, a valóságot birtokba vevő jelenlétére. A falusi Vénusz tekintetének iránya és testtartása hozza létre saját virtuális képmását, a kifeszített vásznat, ami ily módon a kép terén kívülre kerül. A hagyományos táblakép határai ezáltal feloldódnak, művészet és valóság határai egybemosódnak.
Grosz a festészet normáit leromboló képei a művésztől elkülönített, modellként, tárgyként létező valóságot, valamint a művészről és a valóságról leválasztott esztétikum megteremtését kérdőjelezik meg, felszámolva ezzel az európai festészet évszázadok óta fennálló művészetfogalmát.
Berlin, Kunstzentrum, Park Kolonnaden, megtekinthető augusztus 24-ig.
