A plázák a mindig trendi kínálat-dömpingjükkel biztosan a pénzköltésre-fogyasztásra szûkítik és a divatos javak megszerzésének kényszerével frusztrálják sok plázázó vágyait, miközben a cuccal járó, a reklámokban sugallt boldogság nincs benne az árban, a kedvetlenség tehát érthetõ. De hogy a "plázanemzedék" ettõl még nem merült el az üresség és kedélytelenség mocsarába, azt éppen ezek a képek igazolják. Látunk persze magányt, befelé fordultságot, a reklámillúziók és a valóság kontrasztját. De belefeledkezést is biliárdasztalnál és játékteremben, szeretettel teli gesztusokat, derût, játékosságot. Úgy tûnik, a fényképész kíváncsisága legyõzte a kultúrkritikai álláspontot: egy sokszínû, meglehetõsen széttartó erõvonalak mentén tagolt világot mutatnak a képek.
Simonyi Balázst kevéssé érdekli maga a plázaháttér. Az arcokra figyel - és erre ad lehetõséget nekünk is azzal, hogy nem tördeli apróra a figyelmünket, inkább eldugja a fényeket, a kirakatokat -, meg persze a kompozícióra. Ezért is kerülnek közel hozzánk ezek a lányok és fiúk: egyéniségek õk, nem pedig bármiféle vélemény igazolásai. Végül is álldogálhatnának-üldögélhetnének bárhol, viszont a plázában soha sincs hideg, és nem esik az esõ. És ennyiben nem különbözik a kiállítás helyszínétõl sem. "Editet vártuk itt. Melegedni jöttünk. Köszi" - olvassuk a vendégkönyv egyik novemberi bejegyzését.
Bp. II., Marczibányi Téri Mûvelõdési Központ - január 6-ig
****
