kiállítás - Simonyi Balázs: Plázanemzedék (Otthon 2.0)

  • - kyt -
  • 2010. december 9.

Zene

b> Hogy tehát a plázák valami második otthont jelentenének az életvitelszerűen bennük mászkáló, találkozó, kirakatokat bámuló, szolgáltatásokat használó fiatalok számára - ezt sejteti a cím. Munkatársunk, Simonyi Balázs fényképeinek kifüggesztett "előszava" pedig azt, hogy távolságot érez saját értékrendje és a plázázó fiataloké között, akik tespedten és spleenesen tengenek-lengenek.
b> Hogy tehát a plázák valami második otthont jelentenének az életvitelszerûen bennük mászkáló, találkozó, kirakatokat bámuló, szolgáltatásokat használó fiatalok számára - ezt sejteti a cím. Munkatársunk, Simonyi Balázs fényképeinek kifüggesztett "elõszava" pedig azt, hogy távolságot érez saját értékrendje és a plázázó fiataloké között, akik tespedten és spleenesen tengenek-lengenek. Szóval nem örül neki, hogy "a fogyasztói kultúra templomaiban" múlatják az idõt.

A plázák a mindig trendi kínálat-dömpingjükkel biztosan a pénzköltésre-fogyasztásra szûkítik és a divatos javak megszerzésének kényszerével frusztrálják sok plázázó vágyait, miközben a cuccal járó, a reklámokban sugallt boldogság nincs benne az árban, a kedvetlenség tehát érthetõ. De hogy a "plázanemzedék" ettõl még nem merült el az üresség és kedélytelenség mocsarába, azt éppen ezek a képek igazolják. Látunk persze magányt, befelé fordultságot, a reklámillúziók és a valóság kontrasztját. De belefeledkezést is biliárdasztalnál és játékteremben, szeretettel teli gesztusokat, derût, játékosságot. Úgy tûnik, a fényképész kíváncsisága legyõzte a kultúrkritikai álláspontot: egy sokszínû, meglehetõsen széttartó erõvonalak mentén tagolt világot mutatnak a képek.

Simonyi Balázst kevéssé érdekli maga a plázaháttér. Az arcokra figyel - és erre ad lehetõséget nekünk is azzal, hogy nem tördeli apróra a figyelmünket, inkább eldugja a fényeket, a kirakatokat -, meg persze a kompozícióra. Ezért is kerülnek közel hozzánk ezek a lányok és fiúk: egyéniségek õk, nem pedig bármiféle vélemény igazolásai. Végül is álldogálhatnának-üldögélhetnének bárhol, viszont a plázában soha sincs hideg, és nem esik az esõ. És ennyiben nem különbözik a kiállítás helyszínétõl sem. "Editet vártuk itt. Melegedni jöttünk. Köszi" - olvassuk a vendégkönyv egyik novemberi bejegyzését.

Bp. II., Marczibányi Téri Mûvelõdési Központ - január 6-ig

****

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.